Sport

2018.03.12. 11:15

Hiába volt ismerős az állás, búcsúzott Fucsovics

Nyíregyháza - Játszmánként egy-egy bréken múlott, hogy Fucsovics Márton vereséget szenvedett a világ harmadikszámú teniszezőjétől.

Nyíregyháza - Játszmánként egy-egy bréken múlott, hogy Fucsovics Márton vereséget szenvedett a világ harmadikszámú teniszezőjétől.

Ahogy azt a Marin Cilic (3. a világranglistán)–Fucsovics Márton (65.) mérkőzéseken „megszokhattuk”, a – magyar idő szerint – hétfő hajnali Indian Wells-i mérkőzésük első szettjében is hét játékot kellett nyerni a szakaszgyőzelemhez. A két játékos októberi, bázeli találkozása alkalmával a horvát teniszező győzött 7:6, 5:7, 7:6-ra, az év első mesterversenyének második fordulós meccsén is ő vitte el az első szettet.

Marci jól tartotta magát, de ahogy romlott az első szervamutatója úgy lettek egyre nehezebbek az adogatójátékai. Cilic 4:3-as vezetésénél négy, 5:4-nél két (15–40-ről) bréklabdát kellett hárítania, utóbbiak egyben szettlabdák is voltak, de Marci zsinórban négy pontot szerezve maradt játszmában. Aztán 5:5-nél a nyíregyházi teniszező előtt adódott két adogatáslenyerési esély, de Cilic jól koncentrált, a következő játékban fogadóként is eljutott 0–40-ig, és összességében a negyedik szettlabdáját értékesítette.

A második felvonás már kevesebb fordulatot hozott, Cilic 2:1-es vezetésénél brékelt. Mondjuk ismerős volt ez az állás Marcinak, hiszen Bázelben is szett- és 3:1-es hátrányból állt talpra, de ez nem az a nap volt, Cilic az adogatásai tartására fókuszált, és a folytatásban már nem alakult ki adogatáselnyerési esély, a horvát játékos 101 perc alatt győzött.

Fucsovics Marci a második fordulós veresége után ezen a héten sem marad verseny nélkül, hiszen szerdától az irvingi challengeren (150 ezer dollár összdíjazás, kemény pálya) szerepel. Utána pedig következik a másik amerikai mesterverseny, immár Miamiban.

ATP-1000-es verseny

BNP Paribas Open, Indian Wells (Egyesült Államok, 7 972 535 amerikai dollár, kemény pálya)

Férfi egyes

2. forduló (a legjobb 32 közé jutásért): Marin Cilic (horvát, 2. kiemelt)–Fucsovics Márton 7:5, 6:3.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!