Sport

2018.04.19. 13:52

Euroliga négyes döntő - Fegyverneky Zsófia: sokat vártunk erre

Sopron - A házigazda Sopron Basket részéről Roberto Iniguez vezetőedző és Fegyverneky Zsófia is a felfokozott várakozást emelte ki a női kosárlabda Euroliga négyes döntője előtt, amelyre péntektől vasárnapig kerül sor a Novomatic Arénában.

Sopron - A házigazda Sopron Basket részéről Roberto Iniguez vezetőedző és Fegyverneky Zsófia is a felfokozott várakozást emelte ki a női kosárlabda Euroliga négyes döntője előtt, amelyre péntektől vasárnapig kerül sor a Novomatic Arénában.

A soproniak spanyol mestere a csütörtöki sajtótájékoztatón felelevenítette, hogy ősszel, az első edzésén azt mondta a lányoknak, a cél a Final Four legyen.

"Meglepődtek, de hittem benne, hogy kemény munkával nagy dolgokat érhetünk el, és természetesen akartam egy plusz motivációt adni nekik a szezonra. Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk, de őszintén szólva abban nem vagyok biztos, hogy fiatal csapatunk a többiekkel egy lapon említhető. A legjobb teljesítményünket igyekszünk nyújtani" - tette hozzá.

A csapatkapitány Fegyverneky úgy fogalmazott, hogy különleges érzések dolgoznak benne.

"Sokat vártunk erre a pillanatra. Az edzőnkön kívül talán senki sem gondolta volna, hogy eljuthatunk idáig. Élvezni szeretnénk minden percét" - jelentette ki a klasszis játékos, aki pécsi színekben már vívott négyes döntőt.

Lucas Mondelo, a címvédő és veretlen Dinamo Kurszk trénere szerint kemény munkával telt hetek vannak mögöttük, és péntektől válik "élessé" a helyzet. Hozzáfűzte, nem számít könnyű meccsekre Sopronban.

A kurszkiakat erősítő Tatyjana Vidmer arról beszélt, hogy örül a hosszú veretlenségi sorozatnak, ezzel együtt nem könnyű folyamatosan kimagasló szinten teljesíteni.

Zafer Kalaycioglu, a Sopron elődöntős ellenfele, a török Yakin Dogu Üniversitesi edzője azzal kezdte, három spanyol kollégája mellett büszke arra, hogy a török edzőket képviselheti Magyarországon.

"Először vagyunk itt. Örülök, hogy a soproniak ellen kezdünk, de annak annyira nem, hogy az ő pályájukon" - szögezte le. "Az idei szereplésük és a Fenerbahce kiejtése tiszteletreméltó, de mi is keményen dolgozunk, és nagyon jó játékosokat tudhatok a csapatban, akiknek mind az Euroliga-trófea az álma" - tette hozzá.

Játékosa, a magyar válogatottban is szerepelt Courtney Vandersloot kiemelte, hogy a tavalyi Európa Kupa-győzelem után kerültek át az Euroligába, amely ugyanakkor teljesen más szint.

"Boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk a legjobbak között, sokat dolgoztunk ezért" - jelentette ki az amerikai születésű irányító.

A Jekatyerinburg kispadján ülő Miguel Mendez emlékeztetett arra, hogy csapata évek óta stabil szereplője az Euroliga végjátékának.

"Úgy akarunk játszani, hogy az élmény legyen mind a szakma, mind a szurkolók, mind a kosárlabda városának, Sopronnak" - mondta udvariasan a tréner.

Az uráliak képviseletében a háromszoros Európa-bajnok és Euroliga-győztes Olga Artesina annyit mondott, örül, hogy a csapatnak köszönhetően idén is ott lehet a Final Fourban.

A kétnapos tornára a helyre szóló napijegyek 10 ezer forintba kerülnek.

A magyar bajnok - amely a negyeddöntőben a tavaly döntős török Fenerbahcét 2-1-es összesítéssel búcsúztatta - 18. Euroliga-szezonjában másodszor jutott be a Final Fourba, 2009-ben Salamancában előbb a spanyol házigazdáktól, majd a bronzmeccsen az orosz Jekatyerinburgtól is kikapott, és negyedik lett.

Magyar részről korábban a MiZo-Pécs szerepelt még az Euroliga végjátékában. A Rátgéber László vezette baranyaiak 2001-ben és 2004-ben bronzérmesek, 2005-ben pedig negyedikek lettek. A 2004-es pécsi volt az eddigi egyetlen magyarországi Final Four.

A négyes döntő menetrendje:

péntek, elődöntő:

Dinamo Kurszk (orosz)-Jekatyerinburg (orosz) 17.00

Sopron Basket-Yakin Dogu Üniversitesi (török) 20.00

vasárnap, helyosztók:

bronzmérkőzés 17.00

döntő 20.00

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!