Sport

2018.05.06. 14:44

Esélyegyenlőségi cselgáncsverseny a ceglédi központban

Budapest - A Ceglédi Judo Központban került sor vasárnap az első Esélyegyenlőségi Nemzetközi Judo Kupára, amelyen Magyarországról és a határon túlról összesen 152 versenyző lépett tatamira.

Budapest - A Ceglédi Judo Központban került sor vasárnap az első Esélyegyenlőségi Nemzetközi Judo Kupára, amelyen Magyarországról és a határon túlról összesen 152 versenyző lépett tatamira.

A magyar szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint a különleges eseményre Tóth László elnök meghívását elfogadta többek között Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elnöke, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár és Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke is. Az Esélyegyenlőségi Nemzetközi Judo Kupa fővédnöke Szabó Tünde sportért felelős államtitkár volt. A kicsiknek játékos edzést tartott az Európa-bajnok Hadfi Dániel, a dzsúdópalánták a példaképek közül személyesen találkozhattak az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklóssal is.

"Valójában sokkal kisebb létszámra számítottunk, de az eseménynek hamar híre ment" - mondta Tóth László. "Ez egy alulról induló kezdeményezés, amelyet a dzsúdóprogramunkban sikeresen működő apró településekről indítottak. Fontos számunkra, hogy a külhoni területekről származó, illetve hátrányos helyzetű gyermekek integrálódását a sporttal, a dzsúdóval segítsük elő. A mi sportágunkban minden gyermek számára sportolási lehetőséget biztosítunk, legyen akár roma származású, akár gyengénlátó vagy speciális nevelési igényű, hiszen meggyőződésünk, hogy a dzsúdóval valamennyiüknek nagyon sokat tudunk segíteni" - jelentette ki az MJSZ elnöke, hozzátéve, szeretnék, ha ennek a rendezvénynek folytatása lenne nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi szövetség más tagországaiban is.

Marius Vizer, az IJF első embere kifejtette, a világszervezet néhány évvel ezelőtt indította el iskolai programját, amelynek egyik legsikeresebb szereplője Magyarország.

"Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, hiszen nagyszerű példáját szolgáltatja annak, hogy a dzsúdó minden ember számára egyformán elérhető, és a hátrányosabb helyzetben lévő gyermekek, emberek számára is kitörési lehetőséget biztosít" - vélekedett Marius Vizer.

Az ünnepélyes megnyitó után a Speciális Olimpia Szövetség cselgáncsozói tartottak bemutatót, majd megkezdődtek a küzdelmek. A tíz évnél fiatalabbak játékos vetélkedőjén 56, a diák és serdülő korcsoportos küzdelmekben pedig 96 versenyző lépett tatamira a sportágfejlesztési program keretében megépült Ceglédi Judo Központban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!