Sport

2018.06.16. 20:22

A Real Madrid fiatal futballistái avatták fel a szatmári Tarpa új sportpályáját

Tarpa - Ünnepélyes megnyitó után három mérkőzéssel avatták a település felújított fűves focipályáját.

Tarpa - Ünnepélyes megnyitó után három mérkőzéssel avatták a település felújított fűves focipályáját.

Fél órával a tervezett kezdés előtt már nehezen lehetett ülőhelyet találni a Sportcentrum füves pályája mellett, a nagy érdeklődés indokolt volt persze: a Real Madrid fiataljai vendégeskedtek a szombati eseményen, amelynek bevételével a 12 éves, leukémiával küzdő Lakatos Márk gyógykezelését segítené a Tarpa SC.

A bajnokok köszöntése Tarpán

Az este főszereplői, a Tarpa U19-es csapata, a Nyíregyháza Spartacus U18-asai és a Real Madrid hasonló korú futballistái stílusosan vonultak be, a spanyolok például tiszteletkört is tettek a pályán - a helyi focistapalánták közül volt, aki „Hala Madrid” felkiáltással köszöntötte őket, a nagytöbbség lelkes tapsviharban részesítette a vendégeket.

- Ez olyan, mintha Madridban a város nyolcvan százaléka a Bernabeuban lenne, hiszen ezernyolcszázan vagyunk itt, a település lakossága pedig kétezer-háromszáz fő - mondta megnyitóbeszédében dr. Seszták Miklós egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos. - Amikor tavaly vizes-vb-t rendeztünk, akkor idéztem Muhammad Ali híres mondását, én ezzel szeretném ezt a pályát átadni: „Soha ne felejtse el senki, hogy a lehetetlen nem létezik.”

Nyíregyháza Spartacus vs. Real Madrid

Ezt követően dr. Seszták Miklós, valamint dr.Papcsák Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke, dr. Tilki Attila és dr. Simon Miklós országgyűlési képviselők, Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, Szalacsi Árpád, az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága elnöke, és Csank János a tarpai klub szakmai tanácsadója közreműködésével éremátadón köszöntötték Tarpa négy megyei bajnokcsapatát, majd Sasvári Sándor színművész színvonalas előadása után megkezdődtek a villanyfényes meccsek.

A negyvenöt perces találkozók sora a Tarpa-Real Madrid összecsapással indult. A 4. percben üdvrivalgás követte az első hazai megindulást, egy perccel később a meccs első védését is be kellett mutatnia a „királyiak” kapusának. A 7. percben aztán már a vendégek örülhettek gólnak, mint ahogy a mérkőzés hajrájában is - a Real 2-0-ra győzött. A blancók hasonlóan komolyan vették a Szpari elleni találkozót is, edzőjük folyamatosan irányította őket, a játékosok keményen mentek bele a párharcokba. Habár a Nyíregyháza is helyt állt, 3-0-ra alulmaradt.

Tarpa vs. Real Madrid

A mérkőzések között is maradt még ünnepelnivaló: köszöntötték az állam nélküli nemzetek világbajnokságát megnyerő kárpátaljai válogatottat, valamint elismerésben részesítették a Real Madrid utánpótlásában dolgozó Tóth-Zele Józsefet, akinek nagyban köszönhető a szombati esemény is. Mindeközben a nagynevű spanyol csapat fiatal játékosai készségesen osztogatták az autogramokat és fotózkodtak a gyerekekkel.

A kilátogatók öröme aztán teljes lehetett, csapatuk 4-2-es, Szpari felett aratott győzelmével zárult a tarpai futballünnep.

MK

Világbajnokok köszöntése Tarpán

Eredmények

Tarpa U19-Real Madrid U18 0-2

Nyíregyháza Spartacus U18-Real Madrid U18 0-3

Tapra U19- Nyíregyháza Spartacus U18 4-2

A Real Madrid kerete: Adrián Rodriguez, Alexandru Tirlea, Daniel Rodrigez, Sergio Sajtos, Alejandro Zekri, Francsico Rivea, Pablo Rodrigez, José Fernandez-Simal, Andtoniao Casas, Sergio Arribans, Ivan Riveiro, Diego Rodrigez, Luis Lopez, Alejandro Claveiras, Julio Martinez, Christian Vassilakis, Marvin Akinlabi, Eveko Delgado, Carlos Algarra. Edző: Alvaro Benito.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!