Sport

2018.06.25. 10:16

Marci aranyat ütött Újvidéken

Nyíregyháza - Szentpáli Marcell ismét a dobogó legfelső fokára állhatott, ezúttal Szerbiában.

Nyíregyháza - Szentpáli Marcell ismét a dobogó legfelső fokára állhatott, ezúttal Szerbiában.

A közelmúltban rangos utánpótlásversenyt rendeztek Újvidéken, ahol az NYVSC tizenhárom esztendős tollaslabdázója, Szentpáli Marcell remekül szerepelt. A tizenkilenc ország közel ­kétszáz versenyzője öt korcsoportban mérte össze tudását.

Negyvenen versenyeztek

A maratoni, négy napos tornán Marci a tizenhárom évesek és a tizenötösök mezőnyében is pályára lépett. Utóbbiban a csoportkörök során sikerült szerb és lengyel ellenfelét legyőznie, de az ukránok legjobbja ellen háromszettes küzdelemben alulmaradt, így nem jutott a főtáblára.

A tizenhármasok között viszont végső győzelemre esélyeshez méltóan szerepelt. A negyven fős mezőnyben csoportmeccsek döntöttek a főtáblára jutásról. Marci a román és a szerb ellenfelét is magabiztosan verte a csoportban, majd a legjobb tizenhat között a szerb, illetve a négy közé jutásért a cseh ellenfelét is szettveszteség nélkül legyőzte.

Az elődöntő azonban nagy csatát hozott; az osztrákok legjobbja – Luis Pongratz – közel negyven perces, háromszettes küzdelemben izzasztotta meg a Zelk-iskola kiválóságát.

A fináléban is osztrák

Az első szettet elvitte az osztrák, de a másodikban már Marci akarata érvényesült, majd a harmadikat is behúzva megnyerte a mérkőzést (21:16, 9:21, 12:21). A finálét szintén osztrák játékos ellen játszotta: folytatódott Marci pontos és koncentrált játéka, és sima kétszettes győzelemmel megnyerte a versenyt.

Gönczi Andrea és Jakabné Keul Andrea tanítványának a célja adott: a megérdemelt nyári pihenés után augusztusban edzőtáborral kezdi a felkészülést az őszi versenyszezonra. Nem titkolt célja a tavaszihoz hasonló sikeres nemzetközi szereplés folytatása akár a tizenötös korosztályban is.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!