Tű, az örökifjú újpesti ikon

Vaja - Zámbó Sándor azokkal szeretett játszani, akik ugyanolyan alázattal imádták a focit, mint ő.

Kikandikált az öltözőből, majd indult a pályára. Kánikula ide, kánikula oda, majd’ tíz percen át melegített, hiszen tudja, hogy ez mennyi fontos egy focistánál. Közben a fűben egy kulcscsomót is talált.

Látszott rajta, hogy alig várja már a kezdést. Pedig nem az első meccsére készült és nem is a legfontosabbra. Ám ő imádja a focit, hiszen ő Zámbó Sándor. A Tű, ahogyan becézik a szakmában. Újpesti színekben 411 meccsen lépett pályára, tőle csak Szusza Ferenc és Bene Ferenc játszott többször a liláknál.

Barátságban a labdával

Zámbó Sándor hetvennégy esztendősen a vajai öregfiúk elleni szombati meccsen az újpesti vendégek legtöbbet futó játékosa volt.

Amikor nála volt a labda, látszott, hogy régi haverok és ő képes még olyan mozdulatokra, amelyeket nem lehet megtanulni. Megvan benn az, ami a mai focisták nagy részéből hiányzik: a labda és a játék érdekmentes imádata. A vajai mérkőzés után készséggel állt meg egy kis beszélgetésre az öltöző előtt, a hátán még vízcseppekkel, egy törölközőt a derekára kötve. Irigylésre méltó kondiban van.

– Igazából nem figyelek oda semmire, a titok annyi lehet, hogy nem iszom, nem dohányzom – kezdte a beszélgetést a felvetésre Zámbó Sándor.

– Valamikor ugyan időnkét füstöltem, de rájöttem, hogy ez bizony káros és letettem. Az, hogy ilyen jó formában vagyok, az a sportnak köszönhető.

– Hetente kétszer, hétfőn és szerdán teniszezek, szombaton és vasárnap pedig lábteniszezek, időnkét focizgatok és hetente ötször az újpestiek 14 éves fiataljaival foglalkozom. Hogy milyenek a mai srácok? Vannak köztük ügyesek, de már sok a jampi gyerek, trükközni próbálnak, pedig még nem megy nekik.

A tehetség elkopik

Zámbó Sándor több fórumon elmondta már, hogy nagyon szegény családban nőtt fel, egy szoba-konyhában laktak pár négyzetméteren.

– Láttam, hogy onnan kitörni csak a sporttal tudok – nyilatkozta. – Gyenge fiú voltam, és a focihoz erősödnöm kellett. Amúgy is zűrös környéken laktunk, így nem ártott, hogy lementem bokszolni kicsit.

– Úgy egy évig bunyóztam, és egész jól ment, egy-két palit megvertem. De aztán nem úgy adtam a pofonokat, ahogy kaptam, és meguntam. Innentől menthetetlenül a futball lett az életem. Tudtam, sokat kell gyakorolnom, mert a tehetség elvész, megkopik.

Olyan, mint a színház

– Én még a grundon tanultam az alapokat, ott, ha nem voltam ügyes és gyors, a nálam nagyobb srácok eltiportak – folytatta Zámbó Sándor. – Ma más világ van. Nekem olyan volt egy meccs, mint egy színházi előadás. Felmentem a színpadra és igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból, nehogy kifütyüljenek. Mert a közönség csak a hibátlan előadásra volt kíváncsi, ahhoz pedig rengeteget kellett dolgozni és küzdeni.

Szerencsések lehetnek azok az újpesti fiatalok, akik egy ilyen legendától leshetik el a futball tudományát. A hírek szerint egy 37 éves Zsigával jár edzésre, azt a hozzá hasonló kondiban lévő autót évekig tartó spórolás után még 1987-ben vette.

Zámbó Sándor a Dózsa kilencszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes és harmincháromszoros válogatott ikonja címeres mezben három gólt szerzett. Sok nagy csatát megélt, ám a mai NB I.-es meccsekre nem kíváncsi. Úgy véli, a mostani focisták már nem olyan odaadóak, mint amilyenek ők voltak fénykorukban és hiányzik belőlük az alázat. Nagyon sok nagy focistával játszott együtt a tizen­nyolc újpesti esztendő alatt. Göröcs János, Fazekas László, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Nagy László, Tóth András, Dunai III Ede és még sorolhatnánk. Hogy kivel szeretett leginkább focizni?

Az egyszerű játék híve

– Aki ugyanolyan rajongással játszott, mint én – kezdte a választ –: igazából az egyszerű játék híve voltam, és azt szerettem, aki hasonló odaadással a szívét kitéve lépett pályára. Én nagyon szerettem kiszolgálni a társakat és a góljaiknak ugyanúgy örülni, mint ők. Szerencsére a régi szép időkben nagyon sokan voltak. Ma már…

A magyar foci egyik utolsó nagy mohikánja, a lilák ikonja közvetlen, jó humorú és kedves ember. Vaján is mindenkivel szívesen váltott szót, bárki megszólíthatta. Kora alapján már kijárna neki a bácsi, de aztán a pályán kiderült, hogy ez sértő és nem a valót mutató . Ő még mindig Zámbó Sanyi, a Tű. Legyen ez így még sokáig!

- Mán László -

Zámbó Sándor

Születési dátum: 1944. október 10.

Születési hely: Újpest

Poszt: balszélső, középpályás

Klubok, meccsek(gól)

1962–1980: Újpesti Dózsa 410 (20)

1980–1981: Chinoin

1981–1982: Balassagyarmati SE

1982–1985: Gödi SE

Válogatottság

1969-1975: 33 (3)

Díjak, elismerések

Kilencszeres magyar bajnok

MNK- győztes (1971)

Euró-bajnoki negyedik (Belgium, 1972)

Az Újpesti Dózsa örökös bajnoka (1985)

A klasszikus tizenegyes

Egy nemrégiben megjelent cikkben elárulta, hogy amikor a Dózsához került, edzője, Szusza Ferenc azt mondta: – Kicsi, itt a tizenegyes mez, vigyázz rá, hogy el ne vegyék tőled!

Tizennyolc évig rajta is maradt. Akkor az a szám azt is jelezte, hogy viselője bal oldalon focizik. Vaján már egy hetes virított a mezén, de ez már nem az a régi szerelés…

[related-post post_id="3888134"]

[related-post post_id="3887285"]