Sport

2018.07.27. 09:46

Nagyot kellett sprintelni Ibrányban

Ibrány - A V4 Debrecen–Ibrány Nagydíj győztese rangos mezőnyt utasított maga mögé.

Ibrány - A V4 Debrecen–Ibrány Nagydíj győztese rangos mezőnyt utasított maga mögé.

Mint korábban beszámoltunk róla, a térségünkben rendezett nemzetközi versenyt magyar kerékpározó nyerte meg.

– Rettentően nehéz nap elé néztünk, hiszen egy teljesen sík szakasz várt ránk – mondta Kusztor Péter röviddel a célba érkezés után. – Folyamatosan próbálkoztunk, én magam is nagyon sokszor voltam elől, de életképes szökés sokáig nem alakult ki. Ibrányhoz közeledve elszakadtunk egy nagyobb sorral, majd onnan is továbbmentünk tízen. Kedvező helyről kezdhettem a hajrát, tudtam tartani a csehvel a lépést, és végül sikerült ellépnem az utolsó métereken.

A versenyről a vezető versenybíró, illetve az ibrányi városvezetés is pozitívan vélekedett, a nemzetközi szövetség már a következő évi viadalt is bejegyezte a naptárába.

Eredmények

1. Kusztor Péter (magyar) 3:15:19, 2. Karel Tyrpekl (cseh) 3:15:19, 3. Marko Danilovic (szerb) 3:15:19, 4. Andi Bajc (szlovén) 3:16:04, 5. Jodok Salzmann (osztrák) 3:16:04, 6. Patrik Tybor (szlovák) Dukla 3:16:04, 7. Dominik Hrinkow (osztrák) 3:16:04, 8. Benjamin Hill (ausztrál) Ljubljana 3:16:06, 9. Andreas Hofer (osztrák) 3:16:45, 10. Richard Holec (cseh) 3:16:49

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!