Sport

2018.08.15. 18:13

Dobogóra vágynak a mátészalkai lányok

Mátészalka - Vakarcs Krisztina nem csak a pálya mellől szeretné segíteni a mátészalkai csapatot.

Mátészalka - Vakarcs Krisztina nem csak a pálya mellől szeretné segíteni a mátészalkai csapatot.

A megyei NB II.-es női kézilabdacsapataink is elkezdték a felkészülést a 2018–19-es bajnoki szezonra. Az előző idényben a bajnoki tabellán az első ötben három szabolcsi csapat végzett: a vásárosnaményi Vitka SE a második, a Mátészalkai MTK csapata a negyedik, míg a nyíregyházi Kölcsey DSE az ötödik helyen fejezte be a pontvadászatot.

Képesek lehetnek rá

A Mátészalkai MTK az idén szeretne előrébb lépni. Mint azt a csapat játékos-edzőjétől, Vakarcs Krisztinától megtudtuk, a társaság képes lehet felkapaszkodni a dobogóra.

– Augusztus 6-án kezdtük meg a felkészülést napi két edzéssel, délelőtt futottunk, míg a kora esti órákban megtartott tréningen inkább az erősítő jellegű mozgás került az előtérbe. A lányok keményen dolgoznak, hamarosan a labda is nagyobb szerepet kap majd az edzéseken. Túl vagyunk egy kőkemény edzőtáboron, hamarosan átállunk a napi egy foglalkozásra. Szépen haladunk, de még nagyon sok a tennivaló. Tudom, hogy ebben az időszakban a játékosok fáradtak, de a kitűzött célért dolgozni kell.

– A lányoktól azt várom, hogy amit a felkészülés alatt elsajátítanak, azt a bajnokságban is végrehajtsák. Lesznek edzőmeccseink is: augusztus 17-én a Vitka csapatával játszunk, augusztus 20-án Fehérgyarmatra utazunk. Augusztus 23-án megmutatjuk magunkat a saját közönségünk előtt: felkészülési tornát rendezünk, ahol Hajdúböszörmény és Füzesabony csapatát fogadjuk. Egy játékosunk távozott, Jurecska Kitti munkahelyi elfoglaltság miatt nem vállalta a játékot. Érkezett viszont Drabik Panna irányító-lövő posztra, illetve Papp Beáta, aki a Nyírbátortól igazolt hozzánk, mégpedig kapus posztra. A cél a dobogós helyek valamelyikének megszerzése. A csapat bizonyította hogy képes ennek megvalósítására – nyilatkozta lapunknak Vakarcs Krisztina, aki a hét térdműtéte ellenére is be fog szállni a játékba, bár elmondása szerint csak a védekezésbe.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!