Sport

2018.08.04. 20:06

Jól kezdtek a megyei csapataink az NB III.-ban

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Nyírbátor és az újonc Sényő is megkezdte szereplését az NB III.-ban.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Nyírbátor és az újonc Sényő is megkezdte szereplését az NB III.-ban.

Az előző szezonban hetedik helyen végzett Nyírbátornál edzőcsere történt a nyáron, Ambrusz Árpád helyét Szilágyi Krisztián vette át, a keretben azonban nem történt olyan sok változás, így bár fiatal, de mégis rutinosnak mondható gárdával állhattak ki Füzesgyarmaton.

Távoli Vámos-íveléssel és egy Katona György-helyzettel kezdődő mérkőzésen az első félidőben jobbára a gyarmati támadások és a szellősen helyezkedő nyírbátori védelem jellemezte az első félidőt. Több hazai gólszerzési lehetőség közül egy lecsorgó labdát értékesítettek a hazaiak, akik így már a 10. percben előnybe kerültek.

A második félidő kiegyenlítettebb játékkal telt, több esetben bátor vendég támadások történtek, majd beszorultak Gyarmat, minek eredményeképpen a 67. percben megszületett az egyenlítés.

Ezt követően a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak a győztes gólért, és nem is egy ígéretes helyzetet dolgoztak ki, de a Nyírbátor nagyot küzdve rászolgált az egy pontra.

A Sényő újoncként vágott neki az NB III. Keleti csoportjának. Náluk az Imrő László, Fiumei Viktor edzőpáros küldte harcba a Nyírbátoréhoz hasonlóan csak kisebb változtatáson átesett csapatot.

A gyöngyösi csapat stabilan védekezett, ebből gyorsan mentek át támadásba, ettől függetlenül az első percek abszolút a Sényőről szóltak, amely a 10. percig két nagy helyzetet is kihagyott, majd a 13. percben meg is szerezte a vezetés. Ezt követően a hazaiak jutottak el kétszer is kapufáig.

A második félidő közepén újabb gólt szerzett a Sényő, amellyel ugyan még nem biztosította be a győzelmet, mert szépített a Gyöngyös, ám a ráadásban a harmadik találatot is bevitte az újonc.

Füzesgyarmati SK-Nyírbátori FC 1-1 (1-0)

Füzesgyarmat, V.: Antal

Füzesgyarmat: Fildan – Raducu, Kis Sz. (Zádori, 81.), Achim, Balogh A. (Lukács, 72.), Székely D., Villand, Kinczel, Toca, Pataki L., Pölöskei (Prasler, 64.), Edző: Oláh Ferenc

Nyírbátor: Vasas G. – Szegedi, Müller, Katona Gy., Vámos, Pálinkás, Benkő, Boros D., Bagi, Fenyőfalvi, Terdik, Edző: Szilágyi Krisztián

Gól: Balogh A. (24.), ill. Benkő (67.)

Mesterszemmel

Oláh Ferenc: óriási csalódás volt a mai játék, ezt nem engedheti meg magának néhány játékosunk, akik ilyen alacsony színvonalú produkciót nyújtottak.

Szilágyi Krisztián: a meccs összképe, különösen a második félidő alapján úgy érzem, hogy rászolgáltunk a döntetlenre. További sok sikert kívánok a Füzesgyarmatnak!

Gyöngyösi AK-Sényő-Carnifex 1-3 (0-1)

Gyöngyös. V.: Horváth M.

Gyöngyös: Halasi – Csornij, Fehér I., Molnár E., Laurinyecz (Dávid R., 61.), Horváth M., Lizák, Tarnai, Niedermüller, Gergely P., Králl (Fekete B., 77.), Edző: Csank János.

Sényő: Gagyi – Bodó, Klepács, Fekete T., Kristófi (Marics, 71.), Ács Á., Lakatos L., Phrakonkham, Fabu, Kapacina (Ruska, 87.), Barcsay (Haburcsák, 81.), Edző: Imrő László, Fiumei Viktor

Gól: Niedermüller (81.), ill. Barcsay (13.), Lakatos (72.), Marics (92.)

Mesterszemmel:

Csank János: A jobbik és szerencsésebb csapat nyert, azt játszották, amit vártunk. Kellett volna még egy kis idő a kezdésig, kicsit rövid volt a padunk. A döntetlent elfogadtuk volna a meccs előtt. Sok jó focistájuk van, akik a grundon nevelkedtek, akik nincsenek elrontva, ez a mai világban mindig veszélyes.

Imrő László, Fiumei Viktor: Nagyot dolgoztak a fiúk, és bár volt szerencsénk, megdolgoztunk érte. Ebben az osztályban már nem biztos, hogy elég lesz a tudás, nagy alázatosság és teherbírás kell. Büszke vagyok a fiúkra, a győzelmünket a súlyos térdsérülésből lábadozó Lukács Bencének ajánljuk. Gratulálunk a gyöngyösi csapatnak, sok sikert kívánunk nekik a folytatásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!