Sport

2018.08.03. 17:53

Kisvárda Master Good - A szenvedélyt akarja látni

Kisvárda - Révész Attila páratlan sérüléshullámról és egy új igazolásról is beszélt.

Kisvárda - Révész Attila páratlan sérüléshullámról és egy új igazolásról is beszélt.

Mint ismert a Kisvárda Master Good történetének első élvonalbeli szezonja nem indult túl dicsőségesen: a Vidi és a Honvéd ellen elszenvedett 4-0-s vereségeket követően a klub közös megegyezéssel szerződést bontott Kondás Elemér vezetőedzővel, akinek helyét korábbi segítője, Kocsis János veszi át ideiglenesen. A Várdára ezen a vasárnap sem vár könnyebb feladat, hiszen a Magyar Kupa-győztes, csütörtökön még a Sevilla ellen játszó Újpesthez látogat.

– Ez a hét más volt, mint a korábban megszokottak, frusztráltabban indult, majd az események letisztulása és csillapodása után meghatároztuk a feladatokat, amelyek elsősorban a motivációs és mentális részre vonatkoztak – nyilatkozta a kisvardafc.hu-nak Révész Attila sportigazgató, aki ezekben a napokban a szakmai munkát is felügyeli. – Arra kértük a játékosokat, hogy mutassák meg az igazi arcukat, a karakterüket. Vegyék elő a Kisvárdára mindig is jellemző harcosságukat, mert arra lesz leginkább szükségünk a tőlünk egyelőre jóval nagyobb játékerőt képviselő Újpest ellen. A héten végzett munka számomra nagyon pozitív, biztos vagyok benne, hogy a szenvedély is jelen lesz a játékunkban, hogy ez mire lesz elég, az megint más kérdés. Nem is eredményben gondolkodunk, hanem egyértelműen szeretnénk látni, hogy a játékosok képesek meghalni a klubért és egymásért.

[poll id="1722"]

A szabolcsiak helyzetét továbbrontja, hogy alig maradt bevethető játékosa.

– Az elmúlt időszakban páratlan sérüléshullám sújtja a csapatot, ennek az okait nem szeretném a nyilvánosság elé tárni, de házon belül tisztában vagyunk vele, hogy mi vezetett idáig – mondta erről Révész Attila. – Az egyértelmű, hogy hasonló típusú problémákról van szó, ennyi térd- és combsérüléssel itt Kisvárdán még nem találkoztunk. Ez nem könnyíti meg a helyzetünket, a jelenlegi helyzetben tizenegy épkézláb labdarúgónak a megtalálása a legfontosabb. Ezért nem is beszélhetünk szigorúan szakmaiságról, hanem azt a csapatot kell megtalálnunk, amely kiteszi a pályára a szívét-lelkét. Izing Martin és Mihajlo Rjasko hónapokra kidőlt, Horváth Zoli térdproblémák miatt már negyedik hónapja harcképtelen, Jánvári Gábor és Anton Sinder pedig combsérülés miatt nem játszhat. Ha majd mindenki bevethető, akkor erős keretünk lesz, ez most még nem mondható el. A kényszerhelyzet miatt igazoltunk egy határmenti, magyar felmenőkkel rendelkező romániai belső védőt, Ene Cornelt, ha az engedélye megérkezik, akkor már a keretben lehet. Az elsődleges, hogy a csapat szellemisége változzon, és azt látjuk, hogy a játékosok már jóval elszántabbak.

[poll id="1725"]

A Kisvárda vasárnap 18 órától játszik a Szusza Ferenc Stadionban.

- KM, MK -


[related-post post_id="3939200"]

[related-post post_id="3938877"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!