Sport

2018.09.20. 14:31

Szabolcsi döntősök az ulti legjobbjai között

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyar Ultiszövetség idei közgyűlésén úgy határoztak a résztvevő egyesületek, hogy ebben az évben a sport ulti versenyeket három régióban rendezik, minden régióban két–két versenyen, a versenyek átlageredményét számolva döntik el, hogy ki indulhat el november 17-én a kisvárdai döntőben.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyar Ultiszövetség idei közgyűlésén úgy határoztak a résztvevő egyesületek, hogy ebben az évben a sport ulti versenyeket három régióban rendezik, minden régióban két–két versenyen, a versenyek átlageredményét számolva döntik el, hogy ki indulhat el november 17-én a kisvárdai döntőben.

Megdőlt a részvételi csúcs

Az Észak-Alföldi Régióban Kisvárda és Nyíregyháza (57 ultis), a Duna–Tisza közi régióban Kecskemét és Gyömrő (42), a Dunántúli régióban pedig Budapest és Kislőd (72) voltak a versenyek színhelyei.

A kezdeményezés nem várt sikerrel járt, hiszen a 171 résztvevő, ebben a szakágban, ahol számítógép sorsolja a versenyzők lapjait, minden eddigi részvételi csúcsot megdöntött.

Az országos összesítés eredményeként megyénket négyen képviselhetik az országos döntő 21 tagú mezőnyében. Nyíregyházáról Gulyás István és Soós Bálint, Kisvárdáról pedig Daróczi György és Mészáros Károly lesz tagja a döntő mezőnyének.

Az már korábban eldőlt, hogy a 3 tagú csapatversenyek Budapesten, október 27-én rendezendő országos döntőjében három megyei csapat képviseli színeinket. Nyíregyházáról a „ Fergeteges” (Bocz Árpád, Bakos Sándor, Magyar Zoltán), Tiszabercel „A” csapata (Varga Ferenc, Oláh László, Száraz László), Kisvárdáról az „Ultisokk” (Mészáros Károly, Dienes János, Kovács Zoltán) szerepelhet a 21 csapatos döntőben.

A társasági ulti versenyein még a régiós döntőket rendezték. Sárospatakon, a két napos régiós döntő 60 résztvevője közül megyénkből Gulyás István, Bocz Árpád, Rehó Lajos, Törő Szabolcs, Gilányi Attila, Oláh Csaba, Magyar Zoltán, Szász István, Kisvárdáról Mészáros Károly, Kovács Zoltán, Tiszabercelről Gégény Tamás, Oláh László került az országos elődöntőbe, amely Budapesten lesz október 6-án.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!