Sport

2018.09.01. 14:32

Szpari - Elvennék az angyaföldiek veretlenségét

Nyíregyháza - A kivárásra játszó Vasas vizitál vasárnap a Szparinál.

Nyíregyháza - A kivárásra játszó Vasas vizitál vasárnap a Szparinál.

Vasárnap a Vasast fogadja hazai pályán a Nyíregyháza Spartacus. A fővárosiak nem titkolt célja, hogy azonnal visszajussanak az első osztályba. Ezt nyomatékosítva villámrajtot is vettek, a nyitányon a Monort verték, aztán a Budafok otthonából vitték el a három pontot, de Siófokon is sikerrel jártak, az eredményjelző a mérkőzés végén mind a három esetben 2–1-es angyalföldi sikert mutatott. Ezután zsinórban három döntetlen következett, előbb a Csákvárral nem bírtak hazai pályán, a sort egy győri pontosztozkodás követte, legutóbb pedig a Fáy utcában a Békéscsaba ellen kellett megelégedniük az egy ponttal.

– Kivárásra játszó, masszív védekezésből kontrázó csapat a Vasas, amely főleg az előreívelt labdákból veszélyezteti ellenfelei kapuját. Ezért nekünk türelmes, okos játékra lesz szükségünk – kezdte Bozsik József, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

– Biztos vagyok benne, hogy nálunk lesz többet a labda, mi fogjuk diktálni a tempót, mint ahogy ezt tettük az eddigi mérkőzéseinken is.

Próbálnak dominálni

– Múlt héten Monoron nem sok hiányzott a három ponthoz, az utolsó pillanatokban úszott el a győzelem. Továbbra is játsszuk a saját játékunkat, próbálunk dominálni és dolgozunk tovább azért, hogy mezőnyfölényünket találatokra tudjuk váltani – zárta mondandóját a nyíregyházi tréner.

- BB -


NB II. 7. forduló, vasárnap

Spartacus-Vasas, Városi Stadion, 18. v.: Böcskei ( Máyer G., Kovács G.) Spartacus: Jova – Nagy J., Fodor, Pejovics, Forró – Bakos, Nagy T., Pekár – Gyurján, Dragóner, Rezes.

További mérkőzések: Vác-Budaörs, Tiszakécske-ZTE, Soroksár-Kazincbarcika, Dorog-Mosonmagyaróvár (16.30), Balmazújváros-Cegéd, Kaposvár-Monor, Békéscsaba-Siófok, Győr-Csákvár, Budafok-Gyirmót (17.)

Emlékplakett a bajnokoknak

A Vasas elleni találkozón ünnepli a nyíregyházi futball kilencvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból emlékplakettet ad át Jászai Menyhért nyíregyházi alpolgármester, Révész Bálint a Nyíregyháza Spartacus elnöke és Kósa Árpád kabinetvezető az 1980-ban élvonalba jutó együttes tagjainak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!