Sport

2018.11.03. 16:07

„Most is megmutatkozott, még csak gyerekcsapat vagyunk”

Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei I. osztály 13. fordulója öt szombati mérkőzéssel kezdődött.

Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei I. osztály 13. fordulója öt szombati mérkőzéssel kezdődött.

Tiszántúli Takarék Megyei I. osztály, 13. forduló

Mátészalka-Vásárosnamény 3-1 (1-0)

Mátészalka, 150 néző, v.: Bíró.

Mátészalka: Somogyi – Szántó, Hevele, Barnucz, Lyáh (Farkas), Gábor (Csák), Tóth P. (Szabó D.), Magyari, Ozsváth, Tempfli, Simonka. Edző: Tempfli Imre.

Vásárosnamény: Kasza – Géci, Nagy D., Illés, Puskás, Tóth M., Nagy M. (Bancsi), Deskó, Filep (Ács), Lakatos I., Schmidt. Edző: Dudás Zoltán.

Régen várt jó teljesítménnyel megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat.

Gól: Deskó (öngól), Simonka (11-esből), Ozsváth, ill. Puskás. Kiállítva: Illés (Vásárosnamény).

Tempfli Imre: Nagyon örülök a győzelemnek és annak, hogy a fiúk meghallgatták a kérésemet. Úgy érzem a helyzetek alapján rászolgáltunk a sikerre, bár olykor még becsúsztak hibák a játékba.

Dudás Zoltán: Egy szerencsétlen, megpattanó öngóllal hátrányba kerültünk. Utána sokat tettünk az egyenlítésért, amit a hazaik átvészeltek, a tizenegyes és a kiállítás után pedig megpecsételődött a sorsunk, csak a szépítésre futotta. Gratulálok a hazaiaknak!

Tiszakanyár-Nagyhalász 2-3 (1-2)

Tiszakanyár, 200 néző, v.: Pethő.

Tiszakanyár: Takács Á. - Csáki P., Jánvári, Bodnár (Matisz), Vicickó (Kanyári), Illés, Rézinger (Dobrai), Tóth N. (Pukis), Soós, Csáki R. (Varga D.), Nagy Á. Edző: Csáki Róbert.

Nagyhalász: Dukát – Simon, Balogh N., Varga D., Barzó, Ladányi, Gégény (Reinaldo), Kató (Mátrai), Nagy N. (Ludánszki), Hudák, Tóth G. Edző: Ludánszki István.

Egyforma erők küzdelméből a vendégek jöttek ki győztesen.

Gól: Csáki P., Illés, ill. Tóth G., Ladányi 2 (mindkettőt 11-esből) Kiállítva: Takács Á. (Tiszakanyár). Ifi: 0-5

Csáki Róbert: - Nem egyszerű hazai pályán széllel szemben futballozni, nekünk ez majdnem sikerült, de összességben nem ezen múlott. Két hasonló játékerőt képviselő csapat csatájából a szerencsésebb vendégek jöttek ki győztesen. Mert ők berúgták a részükre megítélt két büntetőt, mi viszont hasonló szituációban hibáztunk. További sok sikert az ellenfélnek!

Ludánszki István: - Hátárnyból nyertük meg a meccset, ezért nagy gratuláció jár a csapatnak. Hátul sokat hibáztunk, ezért lett a vége izgulós, de ma mellénk állt a szerencse.

Baktalórántháza-Tarpa 1-3 (1-1)

Baktalórántháza, 150 néző, v: Paráda.

Baktalórántháza: Kőrösi (Borkó) – Lakatos L., Csordás, Kozma, Toldi, Molnár L. (Nagy T.), Ráti, Balogh Zs., Kántor, Lakatos I., Sitku (Fábri). Edző: Gebri Pál.

Tarpa: Molnár Cs. - Ricsei, Illés, Djácsenkó (Andrijovics), Törtei, Szilágyi (Losonczi), Rozman (Szidor), Nádimov (Rácz), Kacsó, Lakatos B., Balogh Gy. Edző: Márton István.

Gól: Csordás, ill. Rozman 3.

Gebri Pál: - Gratulálok a vendégeknek, megérdemelten győztek.

Márton István: - Sokkal jobb nyerni, mint kikapni.

Nagyecsed-Mándok 1-5 (1-1)

Nagyecsed, 150 néző, v.: Sipos.

Nagyecsed: Makó – Sarkadi, Zámbó, Marinas, Ascsillán, Homann, Bulyáki, Kóka (Nyíri), Dobos, Roszel (Nyíregyházi), Török (Bodogán). Edző: Ádámszki Róbert.

Mándok: Csáki – Kohutka, Ari, Dallos (Fábián), Bátyi (Tudja), Baglyos (Győri), Szabó T., Buda, Pallai (Nagy K.), Vezhdel (Bodnár), Hegedüs. Edző: Kiss Gábor.

Alacsony színvonalú mérkőzésen nem biztos, hogy a hazaiak voltak a leggyengébbek a kilencven perc alatt.

Gól: Marinas, ill. Dallos, Baglyos (11-esből), Vezhdel, Győri, Bodnár. Kiállítva: Ascsillán, Homann (mindkettő Nagyecsed). Ifi: 2-6.

Ádámszki Róbert: - Gratulálok a Mándok győzelméhez. A mérkőzésről: Nagyecsed-Sipos úr 1-5. Ilyen döntően befolyásoló hibákkal nagyon régen találkoztam, mint ahogy ilyen nagyképű játékvezetéssel is. „Mackó” asszisztensnek üzenném, el kellene gondolkodnia egy mérlegelésen, mert a kis felesleg miatt tíz-tizenöt méterrel folyamatosan le van maradva, a meccs alatt egy sprintet tudott tenni, azt is hozzám, a kispadhoz.

Kiss Gábor: - Mérhetetlenül büszke vagyok a játékosaimra, akik nagyszerű teljesítménnyel, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Ibrány-Kisvárda II 3-1 (2-1)

Ibrány, 200 néző, v.: Fehér.

Ibrány: Félegyházi – Majoros, Balogh G. (Gergely), Kiss T., Csáki J., Somogyi (Pápa), Szabó M., Kovács G., Jeddi, Somogyi, Pócsi. Edző: Madalina György.

Kisvárda II: Cherepko – Parcvanija, Elek, Kovácsréti (Khimich), Khmil (Severnyov), Szőr, Erős, Lukjancsuk, Rácz (Avetisyan), Hej, Gyüre. Edző: Erős Gábor.

A végig szervezetten játszó vendégek ellen megérdemelt győzelmet aratott az éllovas.

Gól: Pócsi, Balogh G., Somogyi, ill. Erős.

Madalina György: - A szezon mérkőzését játszottuk egy nagyon jó csapat ellen, mivel nyertünk, így óriási értéke van ennek a sikernek.

Erős Gábor: - Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, de sajnos a visszajátszók ellenére most is megmutatkozott, hogy még csak gyerekcsapat vagyunk. Az Ibrány kíméletlenül kihasználta a hibáinkat, ezáltal jár nekik a gratuláció, megérdemelten nyertek. Halkan megjegyzem, az ilyen mérkőzés, jobb játékvezetést érdemelne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!