Sport

2018.11.04. 20:50

Súlyemelő vb - Világrekordok, valamint kínai és tajvani sikerek

Budapest/Asgabat - Kínai és tajvani győzteseket avattak a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság vasárnapi versenynapján, amelynek programjában három kategória szerepelt.

Budapest/Asgabat - Kínai és tajvani győzteseket avattak a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság vasárnapi versenynapján, amelynek programjában három kategória szerepelt.

Nyitányként a férfiak 67 kilogrammos súlycsoportjának küzdelmeit bonyolították le az asgabati Olimpiai Komplexumban, ahol kínai párharcnak indult a viadal. A szakítást megnyerő Huang Min-hao azonban lökésben gyengélkedett, s összetettben épphogy meg tudta szerezni az ezüstöt. Csen Li-csün viszont az első fogásnem második helye után a két aranyat már viszonylag könnyen gyűjtötte be. Lökésben még világcsúcs-kísérlete is volt, ám a 185 kiló kifogott rajta.

A férfi 73 kg-ban ugyancsak kínai siker született: a 2016-ban olimpiai aranyérmes Si Cse-jung pályafutása során másodszor ünnepelhetett világbajnoki elsőséget, ráadásul ezúttal úgy, hogy lökésben egy, szakításban és összetettben pedig két ízben is világrekordot állított fel.

Érdekesség, hogy a nevezések alapján a gyengébb - B jelű - csoportba sorolt dél-koreai Von Dzsong Szik összetettben és a második fogásnemben is ezüstérmet érdemelt ki, a nemzetközi szövetség által megállapított alapvilágcsúcsok közül a lökés 194 kilós úgynevezett World Standardjét egy kilogrammal múlva felül. Ezt a 195-öt emelte aztán tovább az esti A döntőben a kínai győztes 196 kg-ra.

A nőknél az 59 kilósok versenyét rendezték meg vasárnap, s itt, az alsó három kategória csupa thaiföldi sikert hozó versenyeit követően tajvani győzelem született. A kétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes Kuo Hszing-Csun előbb szakításban ért el világcsúcsot 105 kilóval, majd lökésben és összetettben is rekorderré lépett elő 132, illetve 237 kilogrammal. Bár utolsó, 133 kilóval végrehajtott lökésgyakorlatával a friss fogásnemi világcsúcsot elragadta tőle a kínai Csen Kuj-ming, Kuo a lökésben szerzett ezüst mellé az összetett aranyérmét is bezsebelte.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!