Sport

2018.11.14. 13:53

Változnak a válogatási elvek a szegedi kajak-kenu világbajnokságra

Budapest - A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége elfogadta a jövő évi felkészülési programot és a válogatási elveket, eszerint az elmúlt évihez képest változik a férfi kajaknégyes kialakításának folyamata, illetve a maximális olimpiai kvótaszerzés érdekében női párosban és négyesben nem lehet átfedés az augusztusi szegedi kvalifikációs világbajnokságon.

Budapest - A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége elfogadta a jövő évi felkészülési programot és a válogatási elveket, eszerint az elmúlt évihez képest változik a férfi kajaknégyes kialakításának folyamata, illetve a maximális olimpiai kvótaszerzés érdekében női párosban és négyesben nem lehet átfedés az augusztusi szegedi kvalifikációs világbajnokságon.

Az MKKSZ szerdai tájékoztatása szerint 2019-ben négy nagy világversenyen bizonyíthatnak majd a felnőtt versenyzők: két világkupán, az Európa Játékokon (június 21-30., Minszk), valamint a világbajnokságon (augusztus 21-25.). A szegedi kvalifikációs vb után az olimpiai csapat részt vesz még Tokióban az előolimpián is.

A szegedi vb-t követően 2020 májusában lesz még lehetőség ötkarikás kvalifikációt szerezni.

A 2020-as tokiói olimpia kajak-kenu versenyeire egy nemzet legfeljebb 18 kvótát szerezhet (női kajak: 6, férfi kajak: 6, női kenu: 3, férfi kenu: 3). Pótkvalifikációra csak az egyes és páros versenyszámokban van lehetőség. A legmagasabb kvótaszámot adó kajaknégyes versenyszámokban kizárólag a világbajnokságon lehet kvótát szerezni.

"A férfi kajaknégyes összetételét ugyanúgy, mint eddig, kardinálisan meg fogja határozni a 200 és 400 egyesben, valamint az 500 párosban elért eredmény" - idézte a szövetség közleménye Hüttner Csaba szövetségi kapitányt. - "Az egyéni teljesítmény kontrollja és a csapathajós alkalmasság miatt K-1 400 méteren és K-2 500 méteren kötelező az indulás annak, aki részt akar venni az 500 méteres négyes válogatásában. Az első válogató eredményei alapján, az edzőkkel való egyeztetés után összeállítok egy egységet, amely a második válogatón kihívható. A K-4 500 méteres válogatóra csak olyan versenyző állhat oda, aki a K-1 400 méteres versenyszámban a döntőben szerepelt, illetve K-2 500 méteren 1-6., K-1 200 méteren 1-4. helyezést ért el."

A 200 méteres versenyszámokban lehetséges a duplázás a világbajnokságon kimagasló teljesítmény esetén, erre a szövetségi kapitány tehet javaslatot az időrend függvényében.

Hüttner Csaba a női kajakosok válogatási elvéről elmondta, hogy a négyes és páros 500 méteres versenytávján induló egység összeállításában nem lehet átfedés, tehát hat különböző versenyzőnek kell a két hajóba ülnie, hogy megszerezzék a hat olimpiai kvótát Szegeden. Az egységek összetételéről a szövetségi kapitány dönt a K-1 500 és K-2 500 méteres eredmények és a csapathajós alkalmasság alapján. A K-4 500 méterre készülő versenyzőknek mindkét válogatón kötelező az indulás K-1 500 méteren.

A férfi kenusoknál kizárólag a két olimpiai számban (C-1 1000, C-2 1000) lesz válogató, így az ott elért eredmények alapján lehet bekerülni a vb-keretbe, nem olimpiai számokban nem rendeznek válogatót.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!