Sport

2018.12.01. 19:09

Megtört a jég, újra nyert a Kisvárda

Kisvárda - A szabolcsi együttes a Puskás Akadémiát győzte le, ezzel szeptember 15-e óta először ünnepelhet bajnoki győzelmet.

Kisvárda - A szabolcsi együttes a Puskás Akadémiát győzte le, ezzel szeptember 15-e óta először ünnepelhet bajnoki győzelmet.

Kedves ellenfél a Puskás Akadémia. A Kisvárda Master Good története első élvonalbeli pontját Felcsúton szerezte még augusztusban. A szabolcsiakra most is ráfért már egy kis sikerélmény, hiszen a 16. forduló előtt hét meccse volt nyeretlen.

A várdaiak helyzetét nem segítette, hogy három alapemberét is nélkülöznie kellett Dajka László vezetőedzőnek: Gosztonyi András és Anderson Pico sérülés, az eddig minden meccsen pályára lépő Lucas pedig eltiltás miatt hiányzott.

Nagyobb helyzet nélkül telt az első fél óra, a csapatok nem találták egymásra, na meg a fagyott talajra az ellenszert. Kiugratásokkal mindkét oldalon próbálkoztak, a 35. percben aztán az egyikből gól is született, Rados Protics kiváló labdával hozta helyzetbe Horváth Zoltánt, aki nem hibázott.

A félidő hajrájában Felipe vált főszereplővé, egymás után több védést is bemutatott, amelyek közül az egyik igazán nagy volt. A fordulást követően érezhetően sürgősebb lett a Puskás Akadémiának, a 47. percben Sassá mentett a gólvonalról, szűk negyed órával később a kapus akadályozta meg, hogy egy gyönyörű vendégakció ne góllal végződjön.

A Kisvárda kontrákra alapozott, míg a PAFC-nál Hegedűs János próbálkozott egy nagy erejű szabadrúgással.

A Puskás Akadémia nagyon nyomott az utolsó pillanatokban, de Vári Barnabásék állták a sarat, ezzel nagyon fontos három pontot szereztek.

A Kisvárda Master Good szeptember 15-e óta először nyert a bajnokságban.

Labdarúgás: NB I., 16. forduló

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia 1-0 (1-0)

Kisvárda, 1090 néző, v.: Iványi (Lémon, Szécsényi).

Kisvárda Master Good: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Vári – Karaszjuk, Protics (Hej, 79.) – Ilics (Melnik, 68.), Milevszkij, Sassá – Horváth Z. (Negrut, 83.). Vezetőedző: Dajka László.

Puskás Akadémia: Danilovics – Szolnoki, Hegedűs, Poór – Osváth (Arabuli, a szünetben), Varga J., Mioc, Trajkovszki (Szakály, 82.) – Urblík – Knezevic, Kiss (Latifi, 72.). Vezetőedző: Benczés Miklós.

Gól: Horváth Z. (35.).

Percek, események

35. perc: Protics bal oldalról egy 30 méteres ívelt passzal ugratta ki Horváth Zoltánt, aki 12 méterről a kapuba lőtt a kifutó Danilovics mellett, 1-0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!