Sport

2018.12.28. 18:44

Négyen keletről, ketten nyugatról a Tigers ellen

Nyíregyháza - Elkészült a Nyíregyháza Tigerst is magában foglaló, másodosztálynak megfelelő Divízió I-es bajnokság beosztása. A mezőnyt két csoportra osztották, a nyíregyháziak a keletibe kerültek.

Nyíregyháza - Elkészült a Nyíregyháza Tigerst is magában foglaló, másodosztálynak megfelelő Divízió I-es bajnokság beosztása. A mezőnyt két csoportra osztották, a nyíregyháziak a keletibe kerültek.

Ugyanide sorsolták a Divízió II-es bajnok és egykori HFL-es játékosokkal teletűzdelt Eger Heroest, a másod­osztályban elődöntőbe jutó Debrecen Gladiatorst és az ugyancsak négy közé kerülő Budapest Cowbells II-t. A Budapest Titansszel rég találkozott már a Tigers, azóta nagy átalakuláson mentek át a Titánok, az idén azonban nem jutottak a rájátszásba a Divízió I-ben. A Tigersnek a Nyugati csoportból is lesz két ellenfele, méghozzá két ismerős: a HFL-ben a DAK Acél Gorrilaz és a Budapest Eagles felett is magabiztos győzelmet aratott.

A keleti csoportból az első két helyen végző csapat jut az elődöntőbe, ahol a nyugati ötös két legjobbjával mérkőznek majd a Pannon Bowlba jutásért.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!