Sport

2018.12.07. 10:27

Öregbítik a megyénk hírnevét

Nyíregyháza - A kiemelkedő eredményeket elért diáksportolókat, testnevelőket és intézményeket díjaztak a megyeházán.

Nyíregyháza - A kiemelkedő eredményeket elért diáksportolókat, testnevelőket és intézményeket díjaztak a megyeházán.

Mindig különleges, amikor összegyűlnek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjobb diáksportolói. Ki tudja, a megyeháza dísztermében csütörtök délután díjazott ifjú sportolók között talán ott volt a következő Szabó Tünde, Sitku Ernő vagy egy leendő olimpiai bajnok.

Az alapvetően ünnepi eseménynek azonban a november végi Nyíregyházi Sportgálához hasonlóan egy szomorú perce is volt: a résztvevők megemlékeztek a Vasvári Pál Gimnáziumban évtizedekig tanító és számos eredményes atlétát nevelt edzőről, az idén elhunyt Szalka Gézáról.

Köszönet, csupa nagybetűvel

A díjátadók közül először dr. Gégény Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal igazgatója szólalt fel.

– A mi gyerekeink már más gyermekkort élnek, mint mi annak idején – mondta a kormányhivatal igazgatója. – Óriási változás állt be, digitalizálódott a világ, a fiatalok már mással töltik el a szabadidejüket, ami a sportolásra való fogékonyságot is befolyásolja. Jó azt látni, hogy vannak, akik a szabadidejükben sportolnak, versenyeken is megteszik ezt és kiváló eredményt érnek el.

– Egy ilyen gálán a legfontosabb szó, aminek el kell hangoznia, a köszönet – kezdte Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés alelnöke és a megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke. – A jelenlévő diákok, testnevelők és intézményvezetők azért dolgoznak, hogy a megye diáksportélete sikeres legyen. A diákok amellett, hogy nem akárhogy tanulnak, a sportban is szép sikereket érnek el. A testnevelők és az intézményvezetők nélkül nagyon nehéz lenne diáksportról beszélni. Sokak munkája azt eredményezte, hogy ha valaki a megyénkről hall, felkapja a fejét.

Ebben nagy szerepe lehetett a júniusban remekül megrendezett V-VI. korcsoportos diákolimpiai döntőnek, aminek Nyíregyháza adott otthont.

Nem csak az élsportra nevelnek

A már említett Sitku Ernő is ott volt a díjátadón.

– A kosárlabdacsapatnál tettünk egy „esküt”, miszerint lehetőséget szeretnénk adni olyan sportolóknak, akik a megyében végeznek kiemelkedő munkát – mondta a sportvezető a Nyíregyháza Városi Diáksport Egyesület elnökeként. – Azt akarjuk, hogy itthon maradjanak, itt érvényesülhessenek. A cél természetesen az, hogy ne csak a kosárlabda területén valósuljon meg mindez, és nem kizárólagosan az élsportban. Ha addig eljutunk, hogy valaki szeret mozogni és napi szinten sportol, már eredményesek vagyunk.

A hallottakhoz Baracsi Endre hozzátette, a megye sportja nincs a nyíregyházi sportélet nélkül, és ez fordítva is igaz, a kettő elválaszthatatlan egymástól. A beszédek után jött a lényeg, a „Jó tanuló, jó sportolók”, a legeredményesebb iskolák képviselői, az aktív és a nyugdíjba vonuló testnevelők átvehették a jól megérdemelt díjukat az idei teljesítményükért, utóbbiak egy életen át tartó munka eredményeként.

A megyei diáksport gála jutalmazottjai

Jó tanuló-Jó sportoló díjazottak

Csoba Adrienn Szilvia (úszás, Báthory Anna Ref. Ált. Isk., Nyírbátor). Berecz Zsolt (úszás, Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Ibrány). Asztalos Tamara (úszás, Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. és Alapf. Műv. Isk., Ibrány). Somlyai Jázmin Anikó (úszás, Fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Ref. Ált. Isk., Fehérgyarmat). Fábián Balázs (úszás, Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimn. és Kollégium, Fehérgyarmat). Filep Fatime Kincső (kézilabda, Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimn. és Kollégium, Fehérgyarmat). Arató Norbert (kézilabda, Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári). Simon Zoltán (kézilabda, atlétika, Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári). Varga Bálint (kézilabda, atlétika, Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári). Kecskés Kíra Villő (atlétika, Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári). Vincze Rebeka (úszás, Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény). Kajdy Tamás (úszás, Vásárosnaményi Eötvös József Ált Isk. és AMI, Vásárosnamény). Balogh Emese (labdarúgás, Vásárosnaményi Eötvös József Ált. Isk. és AMI, Vásárosnamény). Viski Fanni (atlétika, duatlon, Makovecz Imre Ált. Isk., Csenger). Szedlacsek Csenge (atlétika, duatlon Makovecz Imre Ált. Isk., Csenger). Papp Vivien (atlétika, duatlon, Makovecz Imre Ált. Isk., Csenger). Papp Evelin (atlétika, duatlon, Makovecz Imre Ált. Isk., Csenger). Farkas Sándor Dániel (kosárlabda, Kúrdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza). Éberhardt Emma (úszás, Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza). Hegyesi Kristóf (kézilabda, Arany János Gimn. Ált. Isk., Nyíregyháza). Spisák Tamás (labdarúgás, Arany János Gimn. Ált. Isk., Nyíregyháza). Szabó Hunor Benedek (atlétika, úszás, Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza). Lipécz Lívia Erika (atlétika, Vári Emil Általános Iskola, Kisvárda). Potyók Orsolya (atlétika, röplabda, Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda). Maklári Dániel (kézilabda, atlétika, Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda). Juhász Cintia (torna, Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda). Kőszegi Dóra (futsal, labdarúgás, Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda). Balogh Dávid (torna, Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda). Erdős Tamás (torna, Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda). Ablonczy Lili (atlétika, Kossuth Lajos Általános Iskola, Fényeslitke). Szürös Kinga (atlétika, Kossuth Lajos Általános Iskola, Fényeslitke). Bilecz László (labdarúgás, Pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola, Pátroha), Szabó Tibor Benedek (kempó, Vasvári Pál Gimnázium, Nyíregyháza). Fazekas Marcell (kempó, Buday Nagy Antal Szakgimnázium, Nagykálló). Poroszlai János (kempó, Bánki Donát Szakgimnázium, Nyíregyháza). Kriston Csaba (kempó, Görögkatolikus Általános Iskola, Újfehértó).

Legeredményesebb alapfokú iskolák

Pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola, Pátroha (igazgató: Kelemenné Szécsi Erika, testnevelő: Kósa György). Fényeslitkei Kossuth Lajos Általános Iskola (igazgató: Nagy Ferencné Bardi Edit, tn: Ablonczayné Gyüre Henrietta). Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és AMI, Vásárosnamény (igazgató: Szabó Zoltán, tn: Szűcs Istvánné, Koncz Csaba, Lévai Csaba, Kazamér László). Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és AMI Petőfi Sándor Tagintézménye, Vásárosnamény (igazgató: Vastag Barnabásné, tn: Hornyák Mihály, Németh Béla). Újfehértói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Újfehértó (igazgató: Béres Józsefné, tn: Meglécz József, Kató Gáborné, Tamás László, Dénesné Cserbán Katalin, Mócsán Andrásné, Ráth Balázs). Zrínyi Ilona Általános Iskola, Apagy (igazgató: Benga András, tn: Siposné Balogh Anna, Németh Attila). Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Nyíregyháza (igazgató: Kantár Attila, tn: Szücs Csaba, Vasné Hrács Piroska, Urbin Tamás, Nagy Attila, Thuróczy-Horányi Zsuzsa, Nemes Sándor, Szabóné Pap Katalin, Halász Levente, Kantár Attila). Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézmény, Nyíregyháza (igazgató: Gyula Szabolcs, tn: Póka Imre, Jakobinyi Éva, Sivadó Miklós). Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Ibrány (igazgató: Kulcsár Miklós, tn: Szakáts Szabolcs, Kovács Gábor, Ferenczi György, Gáspár Endre). Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Tiszatelek (igazgató: Molnár József, tn: Pavliskó Jolán). Jánkmajtisi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Jánkmajtis (igazgató: Nyiri Lászlóné, tn: Czeglédi István). Csaholci Általános Iskola, Csaholc (igazgató: Iszák Tibor, tn: Panulin Szabolcs). Makovecz Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Csenger (igazgató: Kazamér Tibor, tn: Papp Szilárd, Szabó Ferenc, Osváth Sándor, Boros László, Geletei Zoltán), Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Általános Iskolai Tagintézmény, Őr (igazgató: Kövendy Zsolt, tn: Illés Orsolya). Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári (igazgató: Ráduly Zsolt, tn: Rontóné Tári Gizella, Rontó Zsolt, Petruska Zoltán, Gyulai Ákos). Tiszanagyfalui Általános Iskola, Tiszanagyfalu (igazgató: Dojcsák Margit, tn: Gribovszki Károly). Báthory Anna Református Általános Iskola, Nyírbátor (igazgató: Sivadóné Cselenyák Dóra, tn: Forgács Vilma, Weibli Zoltán, Csonka Gábor). Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Máriapócs (igazgató: Nagyné Béres Andrea, tn: Hajas Pál).

Legeredményesebb középfokú iskolák

Vasvári Pál Gimnázium, Nyíregyháza (igazgató: Kovács Ágnes, tn: Bakosi Béláné, Bugyi József, Pók István, Végvári Ferenc, Szekér Lászlóné, Baksa Ádám). Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza (igazgató: Chriszt Gyula, tn: Kovács Tibor, Farkas István, Varga Csoba Erika, Takács Sándor, Kiss László). Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, Nyíregyháza (igazgató: Pivonka Szilvia, tn: Cserpák Róbert, Újvári Gyula, Polacsek Krisztina, Baksa Tibor, Orosz Tamás, Szabó Dániel). Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium, Fehérgyarmat (igazgató: Pálur László, tn: Széles Zoltán, Törökné Pintér Katalin, Kókán József, Gacsályi József, Farkas János). Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda (Igazgató: Bíró Gábor, tn: Jónás Béla, Lipéczné Szabó Erika, Oláh Gábor, Tamásné Balogh Beáta, Juhász Béla, Dolhai Máté, Czifra József, Czifráné Subert Katalin). Szent László Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Kisvárda (igazgató: Kerezsi Béla, tn: Feigel Attila, Szabó Sándor, Rácz Sándor, Szankuné Ésik Gabriella Fülöp Árpádné). Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium, Nyírbátor (igazgató: Rácz Tiborné, tn: Nagy Lászlóné, Koczka János, Csapos Zsolt, Halász Csaba, Hegedűs Sándor, Csapos János, Gavallér Zsolt). Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (igazgató: Szalainé Bíró Katalin, tn: Baráth Tibor, Majoros Imre, Orosz Miklós, Bíró József).

Jutalomban részesülő testnevelők, aktívák

Halász Levente testnevelő (Arany János Ált. Isk. és Kollégium, Nyíregyháza). Széles Zoltán testnevelő (Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimn. és kollégium, Fehérgyarmat). Gégény Márton testnevelő (Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Tiszatelek). Kósa György testnevelő (Pátrohai Móricz Zsigmond Ált. Iskola, Pátroha). Papp Szilárd testnevelő (Makovecz Imre Ált. Isk. és Alapf. Műv. Isk., Csenger). Baráth Tibor testnevelő (Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimn., Vásárosnamény). Kovács József testnevelő (Nagykállói Általános Iskola, Nagykálló). Gyulai Ákos testnevelő (Tiszavasvári Általános Iskola, Tiszavasvári). Pásztor Ádám kempó edző (H2O Szabadidőközpont, Újfehértó).

Nyugdíjba vonuló testnevelők

Haraszti Béla Imréné testnevelő (Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgami Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Nyíregyháza). Jávorszki György testnevelő (Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgami Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Nyíregyháza). Bartha Dénes testnevelő (Zrínyi Ilona Gimázium, Nyíregyháza). Szűcs Csaba testnevelő (Arany János Gimnázium, Ált. Isk. és Kollégium, Nyíregyháza). Végvári Ferenc testnevelő (Vasvári Pál Gimnázium, Nyíregyháza). Filetóthné Kazár Katalin testnevelő (NYSC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma). Gáspár Endre testnevelő (Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. és Alapf. Műv. Iskola, Ibrány). Oláh Tibor testnevelő (Bessenyei György Gimnázium, Kisvárda). Rákóczi Lászlóné testnevelő (Nyírlövő Általános Iskola, Nyírlövő). Jeneyné Szabó Erzsébet testnevelő (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka). Koncz Csaba testnevelő (Vásárosnaményi Eötvös József Ált. Isk. és AMI, Vásárosnamény).

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!