Sport

2019.02.16. 13:54

Blue Sharks – Ezüsttel bővült az éremkollekció

Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok húsz percig jól tartották magukat a Hepp-kupa döntőjében, de a második félidőben felőrölte őket a Veszprém.

Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok húsz percig jól tartották magukat a Hepp-kupa döntőjében, de a második félidőben felőrölte őket a Veszprém.

Mezcserével kezdődött a Hepp-kupa fináléja. Persze nem a futballban szokásosra kell gondolni, hanem csak az addig fehérben melegítő nyíregyháziak öltöztek át a feldobás előtt néhány perccel. Tóth Gergelynek nem kellett kapkodnia az átvétellel, a már az elődöntőben is vádlisérüléssel játszó center a Veszprém elleni döntőt nem tudta vállalni.

Ami viszont hasonló volt a pénteki mérkőzéshez, hogy a játékot Bus Iván és Michael Harmon szervezte, nem is akárhogyan. Ehhez jó védekezés is párosult a Blue Sharkstól, amely az első negyedben 2-2 után végig előnyben volt.

A játékrész vége felé a bakonyiak védekezése is összeállt, a második etapban még tovább javult, miközben elsősorban a palánk alól szereztek pontokat és a 16. percben először vezettek. A tét egyébként érezhető volt, mindkét fél sokat hibázott, a távoli dobásokkal jóformán mindenki hadilábon állt és nem egyszer értetlenkedés uralkodott a pályán. Hosszú nyíregyházi kosárcsend után Mokánszki Máté pontjai jelenthettek volna megnyugvást a negyed második felében, de a bajnokság veretlen listavezetője könnyű kosarakat szerzett. Az első félidő utolsó momentuma is az övék volt, az utolsó pillanatban a fél pályáról találtak be.

A fordulást követően sem javulhatott a Győrbe ellátogató mintegy harminc nyíregyházi szurkoló hangulata, a Veszprém pillanatok alatt meglépett tizennégy ponttal és agresszív védekezéssel őrizte is a két számjegyű különbséget. A Cápáknál semmi nem akart összejönni, míg az ellenfél a biztos előny tudatában egyre jobban élvezte a játékot.

A Blue Sharks az utolsó öt percben szépen zárkózott, de az egyik legjobbja hiányában nem volt esélye a győzelemre, így a Hepp-kupa előző kiírásához hasonlóan második lett, ezzel 2017 februárja óta harmadszor szerzett érmet.

Kosárlabda: férfi Hepp-kupa, döntő

Veszprém-Nyíregyháza Blue Sharks 84-67 (18-22, 26-15, 27-15, 13-15)

Győr, Audi Aréna.

Blue Sharks: Bus 14, Harmon 20/6, Sitku M., Bazsó 7/3, Czinger 6. Csere: Fazekas 9/3, Mokánszki 11/3, Czura. Vezetőedző: Siska János.

A Hepp-kupa végeredménye: 1. Veszprém, 2. Nyíregyháza Blue Sharks, 3. Budapest Honvéd, 4. Baja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!