Sport

2019.04.10. 13:03

Fejezetek a magyar sport 20. századi történetéből - könyv Kocsis Mihályról

Budapest - Könyv jelent meg Kocsis Mihály sportvezetőről, testnevelő tanárról, a 20. századi magyar sportmozgalom meghatározó alakjáról.

Budapest - Könyv jelent meg Kocsis Mihály sportvezetőről, testnevelő tanárról, a 20. századi magyar sportmozgalom meghatározó alakjáról.

A "Fejezetek a magyar sport 20. századi történetéből - Kocsis Mihály testnevelő tanár élete és munkássága" című mű szerzője fia, Kocsis L. Mihály. A könyv szerdai bemutatóján elmondta, édesapjától megtanulta, hogyan kell úgy gyereket nevelni, hogy az jó mintán és példamutatáson, s ne kemény nevelésen alapuljon.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke felidézte, a KSI-ben kezdett kajakozni 1980-ban, amelynek Kocsis 1963-tól 1971-ig igazgatója volt, s az egész sportolói, edzői és sportvezetői pályafutását meghatározta az ott kapott szellemiség. Kitért rá, Kocsis tagja volt az MKKSZ elnökségének, a budapesti tagszervezetben pedig elnökként tevékenykedett.

"Meghatározó szerepe volt a kajak-kenu sport elindulásában Magyarországon" - hangsúlyozta.

"A szerző édesapja sportpolihisztor volt" - szögezte le Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke. Kifejtette, a Kocsis Mihályt ismerők mindig jó, professzionalista, segítőkész emberként jellemezték.

"Az olimpizmus segítője volt minden tekintetben, ő vezette 1948-ban az olimpiai delegációt, s ő volt a megálmodója és vezetője a tatai edzőtábornak is, amelyről azt gondolom, méltó lenne, ha a jövőben az ő nevét viselhetné." - mondta a MOB-elnök.

Kulcsár Krisztián a szerzőt méltatva kiemelte, a MOB médiadíjas sportújságíró "fejében mérhetetlen tudás van a sporttal kapcsolatban, és hagyománytisztelet".

"A Magyar Olimpiai Bizottság egyik legfontosabb dolga pedig, hogy ébren tartsa a tudást és a hagyományokat" - hangsúlyozta.

A Pannónia Nyomda gondozásában megjelent 585 oldalas könyv 5300 forintért kapható.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!