Sport

2019.05.02. 19:56

Női kosárlabda NB I - Tizenharmadszor bajnok a Sopron

Sopron - A Sopron hazai pályán legyőzte csütörtökön a DVTK-t a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 3-0-ás összesítéssel megnyerte a párharcot, és megvédte címét.

Sopron - A Sopron hazai pályán legyőzte csütörtökön a DVTK-t a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 3-0-ás összesítéssel megnyerte a párharcot, és megvédte címét.

Eredmény:

döntő, 3. mérkőzés:

Sopron Basket-Aluinvent DVTK 67-53 (22-7, 9-15, 24-11, 12-20)

Legjobb dobók: Crvendakic 17, Casas 12, Turner 11, illetve Mokango 19

Az Euroliga Final Fourban nemrég rendezőként negyedik Sopron pénteken 74-60-as hazai győzelemmel kezdte meg sorozatban ötödik, összességében pedig a huszadik bajnoki döntőjét. Hétfőn a finálé második mérkőzésén Roberto Iniguez együttese 62-45-re nyert Miskolcon, így karnyújtásnyira került 13. aranyérmétől az NB I-ben.

A csütörtöki csatát nagy elánnal és jól játszva kezdte a bajnokcsapat, amely amellett, hogy remekül támadott, védekezésben is kiválóan teljesített, így 22 dobott pontjára a DVTK mindössze héttel tudott válaszolni.

A második negyedre feljavult Cziczás László együttesének játéka, amely nem sokkal a nagyszünet előtt hat pontra zárkózott. Az utolsó kosarakat azonban a házigazda szerezte, és az első félidő után tíz ponttal vezetett.

A harmadik játékrészre ismét magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a címvédő, és Aleksandra Crvendakic vezérletével a negyed derekára húszpontos előnyt alakított ki. A miskolciak ugyan a negyedik negyedben is küzdöttek, de Roberto Iniguez az utolsó másfél percben azt is megtehette, hogy sort cseréljen, és minden nevezett játékosának lehetőséget adjon.

A találkozó legeredményesebb kosárlabdázója a DVTK 19 pontig jutó centere, Chanel Mokango volt.

A Sopron az NB I küzdelmeit és a februári Magyar Kupát is beleértve 32/0-s mérleggel, veretlenül zárta a hazai szezont. A zöld-sárgák sorozatban ötödik bajnoki aranyérmüket szerezték meg, és 1993, 1999, 2002, 2007, 2008, 2009, 2011, 2013, 2015, 2016, 2017, valamint 2018 után fennállásuk 13. aranyérmét gyűjtötték be.

A DVTK története során ötödször nyert ezüstérmet a magyar bajnokságban.

Az elmúlt tíz év bajnokai:

2010: MiZo Pécs 2010

2011: MKB-Euroleasing Sopron

2012: UNI Seat Győr

2013: Uniqa-Euroleasing Sopron

2014: PINKK-Pécsi 424

2015: Uniqa-Euroleasing Sopron

2016: Uniqa Sopron

2017: Uniqa Sopron

2018: Sopron Basket

2019: Sopron Basket

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!