Sport

2019.05.04. 13:13

Vasárnap visszavághatnak a Cápák

Nyíregyháza - Siska János szerint az idegenbeli meccset is meg lehetett volna nyerni.

Nyíregyháza - Siska János szerint az idegenbeli meccset is meg lehetett volna nyerni.

Lepattanó, dobószázalék, palánk alatti játék. A Nyíregyháza Blue Sharks­nak nagyjából ezeken kell javítania vasárnapra, hogy visszavágjon a Veszprémnek a csütörtöki 82–76-os vereségért, és egyenlítsen az egyik fél második győzelméig tartó elődöntőben. Ez így leírva könnyűnek tűnik, de nem szabad elfelejteni, hogy Hepp-kupa-­győztes és alapszakaszelső az ellenfél, ráadásul sérülés miatt az eddig gyakorolt taktikán is változtatnia kell Siska János vezetőedzőnek és stábjának.

Átrendezték a csapatot

– Főképp a lepattanók miatt magas szerkezetben kezdtük a mérkőzést, ám Czinger Zolinak másfél perc után kiment a bokája, így át kellett rendezni a csapatot – értékelt a Cápák trénere. Ez kicsit meg is zavarhatta a fiúkat, nem könnyű egyik pillanatról a másikra átállni. Emellett Iván sem volt százszázalékos, őt is le kellett egyszer cserélni a lábujja miatt.

– A második negyedet nagyon elrontottuk, hatból nulla hármast dobtunk, ami nem jellemző ránk, ennél jobban szoktunk célozni – folytatta az edző. – Ez meghatározta a meccset, jó dobószázalékkal akár nyerhettünk is volna. Alsó poszton nagyon gyengék voltunk, Tóth Gerit jól fogták, nem tudott kibontakozni. Pozitív, hogy a csapat felállt és többször visszajött a meccsbe, ebbe viszont sok energiánk elment. Az a fájó, hogy benne volt a mérkőzésben a győzelem. A hat pont kis dolgokból adódik össze, ezeket próbáljuk kijavítani.

Sok ideje nincs a csapatoknak, vasárnap 18 órakor a Continental Arénában találkoznak újra. A Cápák egy videózással és két edzéssel próbálnak megfelelően felkészülni a második meccsre.

– A védekezésünk nem volt rossz, a lepattanókkal voltak problémáink. A nyolcvankét kapott pont nem rossz idegenben, a hetvenhat dobott viszont kevés. Egyértelműen ők az esélyesebbek, nagyon jó játékosállományuk van, ahhoz képest pedig jól játszottunk. Pici dolgokon lehet változtatni, próbálunk meglepetést okozni. Várom a vasárnapit, hogy vissza tudjunk vágni – zárta szavait Siska János.

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!