jegyzet

2019.12.14. 06:30

Húsosfazék

Pajor-Gyulai László

A helyzet tisztább, mint valaha. Az a szándék, amely Michel Platininek a fejében született meg még megboldogult UEFA-elnök korában, ma már a múlté. A dúsgazdag elitklubok fenyegetőztek, hogy külön szervezetet alakítanak, és az megszervezi a saját maguk tornáit – jó példa erre a férfi kosárlabdázók Euroligája –, elvégre ők vonzzák a legnagyobb érdeklődést, ergo ők hozzák össze a pénz javát, más pedig nem érdekli őket. Azzal egyetértettek Platinivel, hogy a futball mindenkié, ám hozzátették: az üzlet viszont a miénk.

A játékosként háromszoros aranylabdás francia sportdiplomata több esélyt akart adni a kis országoknak is arra, hogy közelebb kerüljenek a Bajnokok Ligája elnevezésű húsosfazékhoz, ám az elképzelés vele együtt bukott, mi több, az ellenkező irányba fordult.

Éppen ott tartunk, hogy a sorozat történetében először csak az öt topliga ad csapatot a kieséses szakaszra, amelynek a párosítását egyébként hétfőn délben sorsolják ki. Az angol és a spanyol bajnokság négy-négy, az olasz és a német három-három, a francia pedig két együttessel képviselteti magát a legjobb tizenhat között, és jelentős változásra a jövőben nemigen számíthatunk. Lehet, hogy egyik-másik, nem ebbe a szűk körbe tartozó csapat is eljut majd idáig, mondjuk, egy portugál vagy egy orosz, de a lényegen ez jottányit sem változtat. Az UEFA beadta a derekát, az említett húsosfazékból szinte még csak illat sem juthat el az olyan országok élcsapataihoz, mint például a magyar, annyira járhatatlanná tették az odáig vezető utat, nem véletlen, hogy az elitklubok már jó ideje egy árva szót sem szólnak a korábban belengetett szuperligáról.

A helyzet tehát tiszta, mindenkinek kiosztották a maga játszóterét.

Ráadásul az UEFA létrehoz még egyet, a 2021 nyarán induló Európa-konferencialigát, hogy minél több ország úgy érezhesse, része a nagy üzletnek, még pénzt is kap majd a szereplésért, persze nagyságrendekkel kevesebbet, mint ha átmerészkedhetne a nagyobbak közé. És persze szemernyi kétségünk se legyen, ez elsősorban nem a fejlődést, a felzárkózást szolgálja, hanem ennek a tiszta helyzetnek a konzerválását.

A mindenkori magyar bajnok így álmodozhat a BL-ről, de lassan az Európa-liga válik annyira elérhető álommá, mint volt korábban a BL: csaknem megvalósíthatatlan. Esély marad rá, de zömmel a harmadik számú sorozat jut majd nekünk, és igazi bravúrként kezeljük, ha valamelyik csapatunk mégis beverekszi magát oda, ahol tavaly a Vidi, az idén a Fradi vitézkedhetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!