jegyzet

2020.02.19. 06:30

A nagy ötlet

Pajor-Gyulai László

Az edzői szakma legöregebb rókái sem pipáltak még ilyet. Pedig akadt és akad néhány furfangos trükkmester, akik tudnak úgy nyilatkozni, hogy ne mondjanak semmit sem a játékvezetőről, de tulajdonképpen róla szóljon a mondandójuk. Például: „Közismert, hogy sohasem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, és most sem fogok.” Vagy: „Inkább nem mondok semmit, mert akkor évekre eltiltanának.” Gyengébb változat: „Mi mindent megtettünk, de rajtunk kívül álló körülmények miatt, amelyeket a saját érdekemben nem részletezek, elmaradt a sikerünk.”

Ez azonban a jelek szerint már közhelyes, és csupán az alapfok. Hollósy László új szintet lépett, a tette igazi egyéniségről árulkodik.

A Nyíregyháza extraligás női röplabdacsapatának a vezetőedzőjéről van szó, akinek az együttese a múlt héten Magyar Kupa-döntőt játszott a Vasassal, a találkozót az M4 Sport élőben közvetítette, és a leleményes mesternek ez adta az ötletet. Az egyik időkérésnél – tudva, hogy a tévések szokás szerint odadugják a mikrofont az orra elé – a játékosai felé fordulva a következőket mondta: „Ezúton jelentem a Magyar Röplabda Szövetségnek, hogy Adler László négy-öt éve folyamatosan ellenem fúj. Nevetséges, hogy egyszerűen nem képes három érintést befújni egy kupadöntőben.”

Hollósy László egyébként nem akárki a sportágban és a szakmában, tavaly az év legjobb teremröplabda-edzőjének választották itthon.

Az ötletért egyébként – a régi pesti viccel élve – a főnökeitől könyvjutalmat kapott: a munkakönyvét.

A Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. vezetősége tegnap felmentette a vezetőedzői tisztségéből, megköszönte az eddigi munkáját, és sok sikert kívánt neki a jövőjéhez – a klub ennél többet újságírói megkeresésekre válaszolva sem mondott.

Az időkérés alatti utasításnak álcázott üzenet nyilván célba ért, és nem állítom, hogy minden szempontból kiállja a sportszerűség próbáját. Mindazonáltal rávilágít a játékvezetőkkel kapcsolatos álságos helyzetre: miért kell felnőtt embereknek trükközniük, kínjukban ilyeneket kitalálniuk ahhoz, hogy kulturáltan, akár érvekkel is alátámasztva világos véleményt fogalmazzanak meg a játék egyik fontos szereplőjéről? Más a sértés, és más a bírálat, az utóbbinak a maga területén mindenki ki lehet téve, leszámítva a sportban a játékvezetőket. Ha valaki azt hiszi, ez óvja a tekintélyüket, nagyon téved. Nálunk a közvélemény szemében a betyár szinte mindig jobb fej, mint a pandúr, az utóbbit ráadásul gyakran ki is nevetik.

Esetünkben ráadásul okkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!