JEGYZET

2020.03.06. 06:30

Kényes ügyek

Takács Zoltán

Terjed a koronavírus, meg a pletyka, hogy nem lesz olimpia a nyáron Tokióban. Szerencsére az olimpiai bizottság szótárában nem szerepel egyelőre sem a törlés, sem a halasztás szó.

A sportolók ettől függetlenül kemény heteket élnek, hiszen sokaknál most dől el, hogy kiharcolják-e a részvétel jogát. A héten két érdekes ügy is terítékre került és mindkettő van annyira kényes, hogy nehéz igazságot osztani bennük.

Vélhetően sokan hallották, hogy a magyar női tőrválogatott 12 év elteltével lehet ott újra az olimpián. Egészen az utolsó világkupaverseny végéig izgulni kellett, de ez semmit nem von le a négy fiatal barátnő teljesítményéből, akik az egy mindenkiért, mindenki egyért szellemében szúrták be magukat az olimpia mezőnyébe.

Az utóbbi idők legeredményesebb női tőrözője, a 43 éves Mohamed Aida nincs a csapatban, de méltán szeretne bekerülni, hogy részt vehessen hetedik olimpiáján.

Ráadásul a világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó nem a múltja miatt jelentkezett be egy helyért, hanem jelenlegi eredményei jogán. Egy kisebb hullámvölgy után ugyanis a magyar rangsor második helyéig küzdötte fel magát. A jelenlegi szabály szerint a listavezető automatikus csapattag, tehát a következő hetek versenyein pont is kerülhet az ügy végére.

Ám egy költői kérdés marad, mely szerint vajon egy jól összeszokott, korban is összeillő csapat többre hivatott vagy az, amelyiket a legjobb eredménnyel rendelkezők alkotják?

Egy biztos, dráma lesz a csapathirdetéskor, mert vagy egy tehetséges, a kvalifikációban szerepet játszott fiatal vagy a rutinos sztárvívó marad itthon.

Ahogy a dolgok jelenlegi állása szerint itthon marad Harcsa Zoltán, az utóbbi idők legsikeresebb magyar bokszolója is, aki 27 évesen, ereje teljében jelentette be visszavonulását egyik napról a másikra. Annyi volt az indoka, hogy méltatlan helyzetbe hozták a szövetség vezetői, hiszen bokszolnia kellett volna egy előválogatón a profik közül most visszatért Bacskai Balázzsal.

A szövetség szerint megvezették Harcsát, Bacskai meg úgy érzi, hogy félt a meccstől a riválisa. Csak arra nem adott még épkézláb magyarázatot senki, hogy miért zárt kapuk mögött és miért másfél héttel a londoni kvalifikációs verseny előtt kellett (volna) ezt a mérkőzést megrendezni.

Mindenesetre a botrány után egyértelmű, hogy Bacskai sem lesz irigylésre méltó helyzetben, ha nem vívja ki az olimpiai szereplés jogát. A szövetség vezetéséről már nem is beszélve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!