jegyzet

2021.03.04. 13:23

Harc és modor

Bódi Csaba

Kilátástalan, de nem reménytelen. Bozsik Péternek a DVTK helyzetére tett megállapításával nehéz lenne vitába szállni. Az M4 Sport csatorna szakértője reális képet adott arról, hogy a diósgyőriekre mi vár a labdarúgó NB I. idei szezonjából hátralévő kilenc fordulóban. A tavalyi év végétől nem újdonság, hogy a sereghajtó miskolciak esetében valamennyi meccs élethalálharc, mint ahogy érvényes ez a közvetlen vetélytársakra is, kisebb rizikófaktorral.

Mivel azonban vészesen fogy az idő, és a pontok nem gyűlnek a DVTK neve mellett, egyre inkább előtérbe kerülhet jelzőként a csoda szó. A szezon következő kilenc mérkőzése nem kilenc esély a 12. helyen álló alakulatnak. Amennyiben a folytatásban a soros öt meccsből négyet nem nyer meg a gárda, elmarad a ZZ Top, azaz a Zoran Zekic vezette garnitúra búcsút inthet a honi élvonalnak, több száz millió forintnak és néhány ezer szurkolónak.

A különbség anyagi téren óriási az NB I. és az NB II. között, de további tényezőkben is jelentős az eltérés. Mivel Diósgyőr igazán futballszerető közegnek számít, nagyon nehezen emésztenék meg a sok mindenhez hozzáedződött drukkerek, ha csapatuknak újra a másodosztályba kellene alászállnia. A borsodi megyeszékhelyen

most adott a pénz, paripa, fegyver, ám lehet, hogy ez is kevés lesz

a „háború” megnyeréséhez. A militáris vonalon haladva akad majd még egy vesztese a tizenkettek ötfősre szűkült kiesési csatájának.

Jól látszik, hogy a DVTK mellett, de leginkább fölötte a ZTE, a Budafok, a Budapest Honvéd és az Újpest alkotja azt a társaságot, amelyből nagy valószínűséggel kikerül az NB I. két búcsúzója. Az utóbbi hetekben mélyrepülésbe kezdett Kisvárda és a veretlenségi szériát hosszúra nyújtó Mezőkövesd esetében óriási formahanyatlásra lenne szükség ahhoz, hogy veszélybe kerüljön az élvonalbeli tagságuk. Fentebb tekintve már a dobogóért küzdők találhatók, messze elmaradva a Ferencváros mögött.

Ám a szinte már bajnoknak számító FTC kapcsán engedtessék meg egy észrevétel. A DVTK 1–0-s legyőzése alkalmával Marcel Heister saját mezének tépése nagyon kilógott a sorból. A német bekk meccs közben úgy hajította le magáról a zöld-fehér trikót, majd dobta el, hogy a közeli hirdetőtáblán kellett átmásznia érte az új felsővel érkezett készletmenedzsernek, akinek át is lehetett volna adni az elszakadt ruhadarabot.

Mondhatni, nem nagy ügy. Lehet. Modor kérdése. Nem reménytelen eset, de kilátástalan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!