Ítéletek

„A rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, pirotechnikai eszközök használata és tárgyak bedobálása), valamint az Egészségvédelmi protokollra vonatkozó előírások megsértéséért pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.”

Mármint valamelyik klubot az élvonalból, szinte bármelyiket. Talán nem is túlzás elképzelni az MLSZ fegyelmi bizottságának azt az adminisztrátorát, aki összefoglalja a testület döntéseit, ahogy egy mozdulattal bemásolja a fenti szöveget indoklásként az egyes ítéletek mögé. A héten a Debrecen, a Kisvárda, a Ferencváros és az Újpest kapott ilyen tartalmú levelet, természetesen kiegészítve egy összeggel, ami maga a büntetés. Ez összeg lehet csinosabb, mint például a DVSC-é volt a Fradi elleni hazai meccse után, amely a klubnak végül kétmillió forintjába fájt, most három találkozón elkövetett rendbontásért összesen mindössze 350 ezret kell leszurkolnia, a Kisvárdának 200 ezerbe került két mérkőzésen a szurkolók „megbotránkoztató, obszcén kifejezéseket tartalmazó bekiabálása.”

Nem tudom, van-e valaki, akit ez bárgyú megfogalmazás ne fakasztana mosolyra. A stadionok lelátóit nehéz lenne összekeverni a színházak zsöllyéjével, még ha a két közönség között bőven akadhat átfedés is: itt szurkolók, ott nézők foglalnak helyet, értelemszerűen más és más funkcióval, a szenvedélyek más és más kifejezési formáival. Az előbbitől idegen és furcsa a néma, csendes, a végletekig mértéktartó üldögélés, mint ahogyan a színházban is megütköző lenne, ha mondjuk Gertrudis ledöfését bősz éljenzés kísérné a színház nézőterén, és az emberek egymást ölelgetve ugrálnának, mi közben Bánk bánt éltetik.

Félreértés ne essék, eszem ágában sincs az obszcenitást, a mocskos trágárságot, a kultúrátlanságot a védelmembe venni. Pusztán arra igyekszem célozni, hogy a stadionokban a világon mindenütt kissé rugalmasabbak a határok, és az őszinte, kirobbanó érzelmeknek lehetnek olyan hordalékai, amelyek más közegben teljesen elfogadhatatlanok. Bizony akadnak olyan bekiabálások, olykor rigmusok, amelyek ezen a határon mozognak, amelyekért a szövetség már büntet, ám a képviselőjén kívül senki sem háborodik fel.

Ez így egész egyszerűen nem életszerű, és ezért hangyányi visszatartó ereje sincsen. A megfogalmazás – másokat megbotránkoztató – nem csupán álszent, hanem kifejezetten szenteskedő, nem véletlenek a pusztán formális büntetések. Mosolyt fakasztanak, mert az ítélkező saját magát nevetteti ki.