Jegyzet

2022.02.09. 06:30

Pekingi bíráskodás

Ökrös Csaba

A rövidpályás gyorskorcsolyázók küzdelme általában annyira izgalmas a néző számára, hogy a szívgyógyászok ajánlását aligha kaphatná meg. A pálya sajátosságaiból adódóan a versenyzők erősen ki vannak téve annak, hogy akár egyetlen rossz mozdulat teljesen átírja a korcsolyázással kialakított sorrendet. Egy elcsúszás, egy taszítás, és máris oda a győzelem lehetősége. A téli olimpia eddigi döntői során már kétszer is keserűen tapasztalhattuk meg ezt. A vegyes váltóban a mieink mögött korcsolyázó versenyzők egyike felrúgta a magyar korcsolyázót, így az első hely megszerzésének esélyétől is megfosztotta csapatunkat. Hétfőn pedig az 1000 méteres döntőben Liu Shaolin Sándor hiába volt a leggyorsabb, a versenybíró szabálytalannak ítélte a magyar korcsolyázót. Kizárása nyomán testvére, Liu Shaoang ugyan dobogós lett, de azért nehéz elégedetten visszagondolni a versenyre.

Szurkolóként lehetetlen küldetés megemészteni a történteket, még akkor is, ha Liu Shaolin Sándor nem nyavalygott az aranyérmébe kerülő bírói döntésen. Tény, hogy a gyorskorcsolya futamai nem a célba éréskor, hanem a videózás befejeztével érnek véget. Ezt a sportolóknak be kell árazniuk, de a győzelemtől megfosztott versenyző sportemberi nagyságát megmutatta, hogy szájhúzás nélkül gratulált az aranyérmessé előléptetett kínainak, és nyilatkozatában sem emlegetett igazságtalanságot.

Mi, szurkoló magyarok azonban joggal sérelmezzük a történteket. Liu Shaolin Sándor fair magatartásának fényében különösen rossz színben tűnik fel a kínai csapat taktikája, amivel versenyeztek. Mint emlékezetes, három kínai és két magyar korcsolyázott a döntőben. Az egyik kínainak esze ágában sem volt a győzelemért harcolni, szerepe arra korlátozódott, hogy a Liu testvéreket elszeparálja egymástól.

A Száll a kakukk fészkére című regényben a főszereplő magyarázza el társainak, hogy a tökön rúgásban rejlő sportszerűtlenség abból fakad, hogy alkalmazója nem erősebbnek akar bizonyulni, hanem ellenfelét akarja gyengévé tenni. A kínai gyorskorcsolya-válogatott szakvezetői úgy ítélték meg, hogy a fair play kevésbé fontos, mint az, hogy legalább két érmet nyerjenek. Lelkük rajta! Tény, hogy versenyzőik nem lökték fel a mieinket, miként az is igaz, hogy nem Zsen Ce-vej tehet arról, hogy Liu Shaolin kizárásával lett aranyérmes. Azonban nem kell összeesküvés-hívőnek lenni ahhoz, hogy azt gondoljam: ha nem Pekingben van a téli olimpia, akkor a bíró nem ítélte volna szabálytalannak Liu Shaolin Sándort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!