Szobrok

Kegyelmi állapotban élhetett az utóbbi másfél évtizedben az, aki szereti a futballt. A sportág régen is elkényeztette a híveit sztárokkal, az ötvenes-hatvanas évekre még emlékező idősebbek Pelének és Puskás Ferencnek lehettek kortársai, ám ők csak ritkán láthatták kedvenceiket, hiszen a televízió csak akkoriban kezdett elterjedni. Később már sokan csodálhatták szerte a nagyvilágban Franz Beckenbauerék és Johan Cruyffék alakításait. Zsenik voltak, de nemigen lehet tizenöt évet is átölelő korszakot a nevük mögé tenni, csupán Maradona lett egyértelmű uralkodója a labdarúgásnak a dicsőségével és a bukásával egyetemben.

Nekünk viszont megadatott, hogy két korszakos futballista játékának is hódolhattunk egy időben, és akár azzal a hiábavaló vitával is tölthettük az időt, hogy Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo a nagyobb, szekértáborok alakultak ki ahelyett, hogy élveztük volna ennek az ajándéknak minden pillanatát. A múlt idő egyébként nem véletlen – nagyon úgy néz ki, hogy csak hódolhattunk, és csak élvezhettük az argentin és a portugál által szolgáltatott csodát.

Cristiano Ronaldo már azóta keresi a régi önmagát, amikor elhagyta a Real Madridot. A Juventusban akadtak jó időszakai, de Torinóban nemigen sírják vissza, a Manchester Unitedben eltöltött hét hónap pedig már egyenesen nem méltó hozzá. Az ősszel még szerzett gólt fontos meccseken, ám azóta mintha lebénult volna: mindössze tizenötször talált az ellenfelek hálójába minden sorozatot beleértve, és  találatai többsége a szezon első felében esett, az ő mércéjével nézve borzalmas formában van, a sajtó már a távozásával foglalkozik. Lionel Messi még látványosabban szenved. A Paris Saint-Germainben nem tudott vezéregyéniséggé válni, szürkén, veszélytelenül futballozik, a gyorsasága, a robbanékonysága szemlátomást megkopott, fáj látni, hogy mennyire csupán árnyéka saját önmagának.

Nem kevesebb, mint tizenkét Aranylabdáról beszélünk – Ronaldo ötöt, Messi hetet gyűjtött össze 2008 óta –, és a jelek szerint most mindketten a saját szobruk lebontásán dolgoznak. Egész biztosan nem a pénz hajtja őket, a portugál 37, az argentin 34 évesen is imádja még a játékot, ám az utóbbi másfél évtized hatalmas megterhelése nyilván őket is koptatta, és bizony roppant megalázó, amikor a rajongás átcsap szánalomba. Márpedig ez a két korszakos futballista errefelé tart.

Nehéz lehet megtalálni a megoldást, hogy kell a csúcstól úgy elköszönni, hogy a méltóság is megmaradjon, de muszáj lesz. Éppen azért, hogy csak a csúcsra emlékezhessünk.