Fürdővíz

Pajor-Gyulai László

Érdekesen fest a magyar labdarúgó-élvonalnak a tabellája. Jó egy évtizede azon nem lepődtünk volna meg, ha a Ferencváros állna az élén, azt viszont álmunkban sem hittük volna, hogy mögötte Kecskemét, Kisvárda és Puskás Akadémia lesz a sorrend, utóbbi kettőt akkor még csak a mezőnyben sem találhattuk meg. Ez azonban még hagyján, ennél is elképzelhetetlenebb volt, hogy az utolsó három helyen a Bp. Honvéd, az Újpest és a Vasas osztozik majd a bajnokság kétharmadához közeledve, az MTK pedig itt sincs, éppen a visszajutásért harcol az NB II.-ben.

Az első osztályban eddig százhúsz bajnoki címet osztottak ki, ebből ez a négy klub hatvanhármat mondhat a magáénak, azaz több mint a felét. A mára vonatkozóan ennek persze nincs semmi jelentősége, nincsen kőbe vésve, hogy ezeknek a csapatoknak mindig érmekért kell küzdeniük. Ez csak megmutatja, hogyan rajzolódott át Magyarország futballtérképe és ezzel miként alakultak át az erőviszonyok. Most nincs lehetőség elmélyedni a magyar futball történelmi sajátosságaiban, elég megemlíteni a tényt, hogy nagyon sokáig a legtöbb anyagi és szellemi forrás a sportágban Budapestre összpontosult, kialakítva egy felesleges és később mesterkéltté vált főváros-vidék ellentétet.

Rengeteg terv született az utóbbi évtizedben, amelyek ezt az egyenlőtlenséget próbálták feloldani, köztük olyan is, hogy például az MTK és az Újpest egyesülne egymással, amit persze csírájában elfojtott a népharag. Hagyományosan nagy és népszerű klubok mesterséges elsorvasztására is történtek kísérletek, ám a névvel még mindig együtt jár a tekintély, még ha csak a múlt okán is. Később, illetve ezzel egy időben az élvonal mezőnyét zömmel budapesti és dunántúli klubok alkották, jól illusztrálva az ország egyes régióinak fejlettségi különbségét.

Az, hogy miért, hogyan bukkantak és emelkedtek fel szinte a semmiből új csapatok a legmagasabb hazai szintre, milyen támogatottság húzódik meg mögöttük, külön tanulmány témája lehetne, itt csak arra van módunk, hogy érzékeljük, a gőgtől és kisebbségi érzésektől is fűtött ellentétek főváros és vidék között mára okafogyottá váltak, és azt hiszem, már nem is érzékelhetőek.

Az erőviszonyok átalakítása azonban nem mehet tekintet nélkül a hagyományokra, az az egész magyar futballnak ártana

– gondoljunk csak a vasárnapi Fradi–Újpest-derbi hamisítatlan hangulatára. Ez persze nem azt jelenti, hogy jelen esetben a lilákat mindenáron bent kell tartani, csupán jó lenne a fürdővízzel együtt nem kiönteni a gyereket is.