Szigetszentmiklós hírei

2011.05.10. 12:14

Merjünk büszkék lenni - Wass Albert estéje Szigetszentmiklóson

<p>„Szerelmem Erdély” címmel Rékasi Károly színművész Wass Albert estjét láthatják az érdeklődők május 11-én 18 órától a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Házban.</p>

Az előadást Koltay Gábor rendező filmmontázsai színesítik. Rékasi Károly elmondta, hogy 9 hónapon keresztül készült az előadásra, és Wass Albert munkássága már kezdetektől fogva mélyen megérintette. Jelenleg már az 50. fellépésnél tart, és mindenhol nagy siker övezi az önálló estet. Wass Albertre egyébként Koltay Gábor hívta fel a figyelmét, azonnal beindítva a színművész fantáziáját.  Hozzátette, a készülődés során Erdélybe, Kolozsvárra is ellátogatott, és itt kapta meg azt a lelki feltöltődést, amely az előadáshoz szükséges.

Wass Albert estéje Szigetszentmiklóson - a művészeti értéket eljuttatása a legfontosabb az ország minden pontjára

A színművész kifejtette, feleségével, Détár Enikővel az ismertségüket arra szeretnék felhasználni, hogy művészeti értéket juttassanak el az ország minden pontjára, olyan helyekre is, ahova színháznak nincs alkalma eljutni, pedig igény lenne rá. Éppen ezért egy kis társulatot hoztak létre, és olyan előadásokkal járják az országot, amelyek lelki feltöltődést nyújtanak minden nézőnek. Így született meg a „Szerelmem  Erdély” című előadás is. Rékasi Károly elmesélte, az előbemutatót Felvidéken, Királyhelmecen tartották, és ott szembesült azzal az élménnyel, hogy a határon túli magyarok körében mennyire más értelmezést kapnak bizonyos gondolatok.

Helyszín: Szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház - 2011. május 11. 18:00

Forrás: lakihegyradio.hu


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!