jegyzet

2021.07.28. 08:09

Megfakult múlt

Nem véletlenül találták ki az emléktáblákat.

M. Magyar László

Feladatuk, hogy egy-egy nevezetes esemény színhelyét, egy-egy jeles személyiség munkásságát, egykori lakhelyét örökre hirdessék, s az utókor is tisztelettel emlegesse az írók, költők, tudósok és művészek nevét. De vajon betölti-e szerepét az a tábla, amit alig lehet észrevenni a magasra nőtt buja fűben, ha pedig véletlenül meg is találja az arra bóklászó kiránduló, nem tudja, kire és mire kellene emlékeznie, hiszen az időjárás miatt a betűk már megkoptak.

Ilyen emlékeztető jel rejtőzik a magas fűben Sóstógyógyfürdő és Nyírszőlős között a Nyírvidéki Kisvasút pályája mentén. A fiatalsága éveiben azt hirdette, hogy Zielinski Szilárd, a magyar vasbetonépítés atyja tervezte mint az első vasúti vasbeton hidat. Igaz, jelenleg a gyalogosforgalmat szolgálja, mivel 1972-ben a vasútvonalon nyomvonal-módosítást hajtottak végre, s a sínpár azóta egy másik hídon fut tovább. A tervező – akinek számos vasbetonépítési szerkezete ma már ipari műemlék – azért is áll közel megyénkhez, mert Mátészalkán született.

Talán már azok sem emlékeznek erre a táblára, akik egykoron – 2005-ben – elhelyezték ott. A kisvonat évek óta ideiglenesen szünetel, egy kívülálló szemével nézve gazdátlannak tűnik a régen használt vasúti pálya, sűrű gaz borítja be a sínpárt, ameddig a szem ellát, s a gyalogösvény is régen látott gondozó kezeket. Fájó szívvel nézi az ember a pusztulást, a kiemelkedő ipartörténeti emlék elfeledését, s abban reménykedik némi iróniával, hogy a megfakult emléktáblának egyszer talán majd emléket állít egy újabb márványlap – hogy az unokáink is tudják majd, hogy miről volt híres a Nyíregyháza határában található egyszerű, megkopott híd...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!