A pokol tornyai

Az összes csatorna megszakította adását, és a füstbe boruló felhőkarcolókat mutatta. A kollégákkal döbbenten szegeztük tekintetünket a képernyőre, időnként hitetlenkedve egymásra néztünk. Szürreális, valószerűtlen volt, amit láttunk, de aztán érkeztek a telefonok is: „Nézed…? Látod…?”

Ott, abban a dermedt pillanatban a már életüket veszített és a még életükért küzdő emberek tragédiája, a civilizáció pusztuló jelképe több ezer kilométer távolságban is megrendítette az egyszerű ember biztonságba vetett hitét. Percről percre, képről képre tudatosult, hogy a világ szuperhatalmát érte csapás, azt az Amerikai Egyesült Államokat, amely a polgárháborúján kívül mindaddig az összes fegyveres harcát a határaitól messze, távol vívta.

Egészen addig a pillanatig sikerült megkímélnie a hátországát, a civileket a háború poklától, de ott és akkor a világ szeme láttára haltak meg, küzdöttek életükért a reggel még munkába siető polgárai, irodisták, üzletemberek, titkárnők, liftesfiúk, a mentésükre siető tűzoltók, rendőrök.

A tévé előtt állva tudtuk, hogy valami végzetes véget ért, s nem csak ott, Amerikában. A világok harca új fejezetéhez érkezett, amelyből kimaradni szinte lehetetlen lesz. Az évmilliókon át oly tágasnak tűnő Föld nevű bolygó szűk lett, a planétát szétfeszíti az ember, a térben és időben mért távolságokat rég maga alá gyűrte a technika. A békés egymás mellett élésbe vetett hit régóta illúzióként foszladozott, de a tornyok lerombolásával végleg elveszett a remény.

A nagyhatalmi pozícióját a Monroe-elv, majd a Johnson-doktrína mentén építő Egyesült Államokat ez a támadás szembesítette azzal a magának fenntartott joggal és gyakorlattal, hogy a világ bármely pontján bármit megtehet, ha érdekei úgy kívánják. Ám ahogy a saját biztonság kérdése, úgy a terrorizmus elleni küzdelem sem segít könnyű döntésekhez.

A WTC-ikertornyok elpusztításának barbarizmusa újabb háborút szült a terror fészkének tartott Afganisztán megszállásával, de húsz év múltán eredmény nélkül kellett távoznia az amerikai haderőnek. A súlyos leckével birkózunk tovább, ott keleten, és itt, nyugaton.