Jegyzet

2021.11.15. 16:57

Összekötő jelek

Gyermekkorom óta küszködöm az idegen nyelvekkel.

Csáki Alexandra

Nem túlzás, hiszen már az óvodában is tanultam angolt, ami egészen a főiskola végéig elkísért. Bifláztam a suliban, a buszon, otthon, egyedül, kisebb-nagyobb csoportokban, így mostanra jórészt megértem, de nem szívesen beszélem a legvilágibb világnyelvet. Néhány évig az orosszal is birkóztam – mondanom sem kell, nem sok eredménnyel. Eléggé lehangoló a dolog, de mostanra nagyjából megbarátkoztam a gondolattal, hogy ha a sekélyes tudásom miatt nem is adnak el, hivatalos ügyeket biztosan nem fogok segítség nélkül intézni külföldön.

A gyatra nyelvérzékemért cserébe egészen jól eligazodom a testbeszéd, a mimika, a gesztusok útvesztőjében. Talán ennek köszönhető, hogy már az első órákon magától értetődőnek találtam a siketek anyanyelvét, nem kellett vért izzadnom egy-egy lecke elsajátítása közben, szinte mindig volt mihez kötni a jeleket. Végre nem kellett rettegnem az órákon, felszabadultan, sokszor öntudatlanul is jól használva a kezeimet építettem olyan kommunikációs hidat, ami nem szakadt le abban a pillanatban, hogy meg kellett „szólalnom”. Ha egy hallónak, akinek ez a hobbija, ekkora sikerélményt és érzelmi töltetet ad, mit kaphatnak mindazok, akiknek a jelnyelv az egyetlen szócsövük?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!