Nézzük az ég ablakát

A csillagok útján lépdelve tépi már lobonc haját és ázott köpenyét a szél. Hozott nekünk Napot s csillagot, megmutatta, hol lakik az örök ábrándos szerelem, a gyöngyhajú lány, és vég nélkül emlékeztet a nagy időkre minket, régi csibészeket. Sok-sok hajnal virradt ránk úgy, hogy teli tüdővel énekeltük vele: „Addig menj, amíg menni tudsz, addig élj, amíg élni tudsz!” 

Alig tizenévesen még el lettem volna a foci és a peca bűvöletében, ha szabadidőm akadt, de a nővérem keményen beleállt az ízlésvilágom formálásába. Nem lehetek eléggé hálás érte. Szorgalmasan játszotta le nekem a bakelit lemezeket, hívta fel a figyelmem a hangszerelésre és a szövegekre, amelyeket kezdtem megtanulni, mert úgy éreztem, az én lelkemből szóltak. Persze, csak egy voltam a milliónyi emberből, aki pontosan ugyanezt hitte, és merített a dalokból hol tanácsot, hol erőt. Én például az egyetem előtt letöltendő sorkatonai szolgálatnál, éjszakai őrségben a lassan vánszorgó időről úgy tereltem el a figyelmem, hogy sorra énekeltem az albumokat (hát, a mínusz 15 fokban toporogva inkább ordítottam). Ott és akkor jól jött az időrabló. 

A nemzetközi sztárok közé küzdötték fel magukat, nyugaton is hatalmas rajongótáborral, főleg Svájcban és az akkori Nyugat-Németországban. Világsztárokká kellett volna lenniük, de visszahúzta őket a vasfüggöny innenső oldalára az emberarcú szocializmus. Amikor egy rövid pórázra engedett nyugati koncertsorozat végén megkapták az ajánlatot stúdióra, lemezre, világturnéra, a Magyar Szocialista Munkáspárt megüzente: ha nem repülnek haza rögvest, disszidenseknek tekintik őket. Ugye mennyi hamis nosztalgia lengi be már azt az időt? Így is történelmet írtak. A sokadik évfolyamtalálkozón kérdeztem a lengyel barátunkat: „Te, Jarek, emlékszel még a Gyöngyhajú lányra?” Lassan az égre emelte a tekintetét, a szeme kikerekedett, és mint aki személyes sértést hallott az imént, kimérten válaszolta: „Van a világon valaki, aki nem ismeri a Gyöngyhajú lányt…?!” Hát igen. Volt, aki tisztességesen vásárolt szerzői jogot, mint a Boney M., volt, aki lopott, mint Kanye West, vagy az amerikai film, a Future Man készítői, más meg ajándékba kapta, mint a Scorpions. 

Elbúcsúzott Mecky, mert Gammapolis várt reá, és ott van már az égben lebegők csarnokában. Nekünk meg ragyogjon sokáig a petróleumlámpa, aminek oly szép a lángja – s tegyük meg egymáshoz azt a tízezer lépést is, ha kell.