Jegyzet

2023.04.26. 10:01

Élet - Pusztai Sándor jegyzete

Egykor a magyar búzát csak így hívták, lévén, hogy ebből készült a kovászos kenyér, ami annyira egészséges, hogy a XXI. században sikerült újra felfedezni.

2160377105

Forrás: illusztráció / shutterstock

A világ élelmezésében az egyik legnagyobb részt a gabonafélék teszik ki, közvetlen emberi fogyasztás vagy állati takarmány formájában. Nem véletlen, hogy a középkorban egy ország erejét a betakarítható gabona mennyisége határozta meg. Ha jó volt a termés, mertek gyermeket vállalni, volt mód több jószágot abrakoltatni.
E század elején a világ gazdasága beállt egy stabil növekvő pályára, de a covid – járvány és a több mint egy éve kitört európai háború ezt alapjaiban ingatta meg. Európa nyugati felében is szolidárisak a megtámadott Ukrajnával. Mindenki máshogy próbál segíteni – nem ritkán önmagán is. A leselejtezésre váró fegyvereket átadták a honvédőknek, amiből a fegyverlobbi nagy hasznot húzott. Afrika aggódva tekintett a háborúra, mert a már most is túlnépesedett kontinensen az európai gabona a túlélés záloga, a hiányára pedig újabb migráns tömegek indulnak a gazdagság forrása felé.

Az unió egy látszólag humánus döntéssel engedte vámmentesen behozni az ukrán gabonát. A cél az volt, hogy a lezárt tengeri kijáratok helyett a biztos szárazföldi utakon haladjon a termény Afrika felé, csakhogy hónapok óta látni, a behozott gabona itt rekedt. Elfoglalja a tárolókapacitást a hamarosan beérő hazai gabona elől. A gazdák a nyomott áron piacra dobott gabona miatt tönkre mehetnek, és aki egy évet nem él túl a piacon, annak nem lesz többé talpra magyar! Öt kelet-európai ország mondott nemet a behozatalra, amit nyugaton úgy magyaráznak, hogy tudva a mezőgazdasági alapokban maradt pénztartalékokról most a keletiek zsarolják az uniót.

Ebből egy szó sem igaz, a brüsszeli okoskodásból kimaradt pár szempont. A megállapodás a tranzitról szólt, nem örök időkig tartó tárolásról. Kérdés, ki fizeti a tárolást? Mennyi időre bérelte ki a tárolókat? – Hab a tortán, hogy – a hatósági vizsgálatok szerint a beszállított gabona betiltott vegyszerekkel annyira telített, hogy még állati takarmánynak sem alkalmas. Utolsó kérdés, ha így van, akkor a veszélyes hulladék elszállítását, megsemmisítését és a tárolók fertőtlenítését ki fogja fizetni?

- Pusztai Sándor- 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!