SZON - Kultúra

2016.11.05. 13:08

„Forradalmunk új irányt adott a történelem menetének”

Budapest - Áder János: 1956 után a világ visszavonhatatlanul másmilyen lett.

Budapest - Áder János: 1956 után a világ visszavonhatatlanul másmilyen lett.

Áder János köztársasági elnök erről pénteken, a nemzeti gyásznapon a főváros XVIII. kerületében lévő Hargita téren tartott megemlékezésen beszélt.

Alapjaiban rengetve meg

„Forradalmunk új irányt adott a történelem menetének, alapjaiban rengetve meg az addig rendíthetetlennek hitt szovjet birodalmat” – hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, hogy ’56 erkölcsi ereje, a magyar emberek példája emberek millióiban erősítette meg a reményt Európa-szerte.

Nem véletlen – folytatta az államfő –, hogy a magyar forradalom tizenkét napját tizenkét évente újabb és újabb felkelés követte a birodalomban: előbb a csehszlovák, majd a lengyel hazafiak lázadtak fel az elnyomó rendszer ellen, mígnem harmincnégy év múlva a fal leomlott, a vasfüggöny szétszakadt, a kommunista birodalom pedig szétesett.

A forradalom utáni megtorlásról Áder János úgy fogalmazott: azok, akik Szabó Jánost, Dudás Józsefet, Iván Kovács Lászlót, Tóth Ilonkát, Mansfeld Pétert, Angyal Istvánt, Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst és velük együtt magyarok százait küldték a vesztőhelyre, egytől egyig elárulták Magyarországot és a magyar szabadságot.

Kádárék azzal a szándékkal küldték hóhérkézre honfitársainkat, hogy elvegyék a magyaroktól a legdrágábbat, szabadságukat, függetlenségüket – hangoztatta a köztársasági elnök, aki szerint Kádárék nem akarták megérteni: 1956-ra az embereknek elegük lett abból, hogy a kommunista diktatúra csak elvenni tudott, házat, vagyont, jószágot, közösségeket, nemzeti ünnepeket, lelkipásztorokat, a szabad választás lehetőségét.

Utóbbit azzal példázta, hogy a hatalom hazugságait megfellebbezhetetlen igazságként kellett hallgatni, hogy aztán a választásokon kötelezően az egyetlen jelöltre szavazzanak, ahogyan az áruházakban is csak egyfajta kabátból lehetett „választani”.

A kommunista diktatúra elvette a szabadságot: Kádárék nem akarták megérteni, hogy a forradalom legfőbb hajtóereje az emberekből kiirthatatlan szabadságvágy volt – mondta. Pedig a szabadság iránti vágy évszázadok óta kódolva van a magyarok lelkébe – hangsúlyozta –, Rákóczi, Kossuth és az 1956-os forradalmárok örököseiként „a szabadság nemzetének nevezhetjük magunkat”.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!