SZON - Kultúra

2017.03.14. 13:43

Mindszenty Zsuzsánna maradt a KÓTA elnöke

Budapest - Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy maradt a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) elnöke.

Budapest - Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy maradt a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) elnöke.

A szervezet március 11-i tisztújító közgyűlésén döntött a különféle szakterületeket irányító bizottsági vezetők személyéről - közölte a KÓTA kedden az MTI-vel.

A KÓTA elnöki tisztét az elmúlt négy év után ismét Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy tölti be, a két társelnök Birinyi József és Somos Csaba lett, a Tanácsadó Testület elnöki feladatait továbbra is Somogyváry Ákos látja el.

A közgyűlés több évtizedes kimagasló szakmai tevékenységük elismeréseképpen határozott Berkesi Sándor, Erdei Péter, Sapszon Ferenc és Tardy László karnagyok tiszteletbeli elnökké választásáról is.

A KÓTA több mint egy évszázados múltra visszatekintő, a legnagyobb taglétszámmal rendelkező országos hatókörű civil szervezet, amely az amatőr énekkari, zenekari és népzenei kultúra ápolását tartja legfontosabb céljának.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!