SZON - Kultúra

2018.02.08. 13:38

Havas Ágnes: gazdag és sokszínű kínálat a 4. Magyar Filmhéten

Budapest - Nagyon gazdag és színes a 2017-es év filmes termése, csaknem 18 játékfilm és 60 dokumentumfilm készült tavaly, ezek mind bekerültek a 4. Magyar Filmhét programjába - mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Budapest - Nagyon gazdag és színes a 2017-es év filmes termése, csaknem 18 játékfilm és 60 dokumentumfilm készült tavaly, ezek mind bekerültek a 4. Magyar Filmhét programjába - mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Havas Ágnes elmondta, hogy a filmhéten megtekinthető még csaknem 20 kisjátékfilm, 29 animáció és 4 tévéfilm. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Filmalapnál a nagyjátékfilmek tekintetében több mint negyven forgatókönyv van fejlesztés alatt. Mint mondta, nagyon sokan nyúlnak történelmi témákhoz, de mai történeteken, párkapcsolati témákon is többen dolgoznak, valamint számtalan kísérletező alkotással pályáznak.

"Azt lehet látni, hogy a korábbi évekhez viszonyítva is nagyon sokszínűek a magyar filmek" - tette hozzá.

Az igazgató szerint a magyar filmek támogatása kiszámítható finanszírozási háttérrel rendelkezik, a filmalap 10 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik, amelyből az alap működési költségén kívül minden más a támogatásokra marad.

A vezérigazgató értékelése szerint a magyar filmek nagy közönségsikert aratnak itthon és a nemzetközi színtéren is nagyon jól teljesítenek.

Havas Ágnes - utalva a nemzetközi sikerekre - a 2017-es évet az aranyak és a nagy visszatérések évének nevezte. Felidézte: a brit filmakadémia díját Nemes Jeles László nyerte el a Saul fiával, majd Enyedi Ildikó a Testről és lélekről című alkotásért megnyerte az Arany Medvét a Berlinalén, ezt követően jött az Oscar-díj átadó, ahol a Mindenki megkapta a legjobb kisjátékfilmnek járó elismerést.

A nagy visszatérések évének is nevezte a 2017-es esztendőt: visszatért a mozikba Antal Nimród a Viszkis című filmmel és Herendi Gábor a Kincsemmel. Mint mondta, ezeket a filmeket nagyon magas nézettséggel vetítik, a Viszkist eddig 318 ezren, a Kincsemet pedig 460 ezren látták a mozikban.

Ismertetése szerint a 4. Magyar Filmhét szerda esti megnyitóját követően vasárnap derül ki, hogy a nevezett 131 alkotás közül melyekre lehet majd szavazni. Ezt követően a Magyar Filmdíjak átadóján, március 11-én,a Vígszínházban jelentik be, hogy kik kapják a 2017-es év eredményei alapján járó elismeréseket 23 kategóriában - tette hozzá Havas Ágnes.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!