2022.08.17. 10:28
Motorfelújítás: a főtengely felújítása
Egy teljes motorfelújítás során a főtengely megfelelő kezelése is nagyon fontos, nem csak a hengerfejé.
Az egység elmosásával kezdenek, majd előkészítik a különböző ellenőrzésekre, mérésekre. Ebben a cikkben beszélünk a leggyakoribb hibaokokról, a szükséges mérésekről és a felújítási lehetőségekről.
A főtengely felújítása
Egy-egy motorfelújítás során főleg a régebbi modelleknél elengedhetetlen volt a főtengely felújítása. Ennek több oka is volt. Például a hajtórúdcsapágyak berágódása, a nyugvócsapágyak körbefordulása vagy a tengelyirányú támasztók kopása.

Forrás: perfektmotor
Mára már azonban egyre ritkábban találkozhatunk ezekkel a hibákkal. Hála a járműipar fejlődésének, ma már a főtengely kevésbé kopik. Megfelelő karbantartással akár gond nélkül is elmegy vele az autó 500-600 ezer kilométert felújítás nélkül is. De vannak esetek, amikor mégis hozzá kell nyúlni ehhez a részéhez is az autónak.
A nyomatéklengések
A főtengely feladata, hogy a dugattyúk mozgását forgó mozgássá konvertálja. Épp emiatt a teljes motornyomaték, annak minden ereje átmegy rajta magas fordulatszám mellett. Azonban ez a nagy terhelés nem egyenletes, azaz nyomatéklengések alakulnak ki.
Ez pedig növeli az igénybevételt. Hogy védjék a hajtásláncot, lengéscsillapítókat alkalmaznak. Ez lehet a kéttömegű lendkerék és a főtengely-lengéscsillapító. Ezeket ellenőrizni kell a karbantartások során. Számos egyéb problémát is okozhatnak, de kihatással vannak a főtengely élettartamára is.
Az indítás pillanata
Ekkor még nincs megfelelő olajnyomás, ezért ilyenkor kapja a legnagyobb terhelést a csapágy és a főtengely-csap felülete. Épp ezért a gyakori indítás és leállítás nagyon nagy plusz terhet ró ezekre az alkatrészekre. Ezt természetesen a csapágygyártók is jól tudják, így folyamatosan fejlesztik a jobbnál jobb alkatrészeket.
Beragadt a dugattyú?
A túlmelegedés a legjellemzőbb hibaok a motoroknál. Ennek egyik következménye a dugattyú beszorulás és ezáltal a főtengely leállása, ami nagyon gyorsan megtörténik. Ekkor nagy igénybevétel éri a hajtórudat és a főtengelyt, ami deformálódáshoz vezet. Ez pedig egy esetleges újabb elindításkor nagyobb fordulatszámon állandó rezgést eredményez. Így garantáltan nem fog sokáig élni a motor.
Vannak mérőberendezések, melyekkel mérhető a főtengely kiegyensúlyozottsága. Ha nincs alakhibája, akkor furatokat fúrnak az ellensúlyokba, amivel kiegyensúlyozzák a tengelyt.
A repedések
A repedések keresése fontos része a felújítási folyamatnak. UV fénynél jobban látszanak ezek az elváltozások, repedésvizsgálót alkalmazva alaposan végignézik a tengelyt. Ha van rajta, akkor már nem is érdemes belekezdeni a felújítási folyamatba, mert csak kidobott pénz lesz.
A főtengely köszörülése
A forgattyúcsapok kopnak és berágódhatnak, ami egyenletes felülethez vezet. Ez pedig a főtengely köszörüléséhez vezet. A túlméretes csapágyakhoz hozzá kell köszörülni a csapokat.
Számos probléma felléphet, ezek előfordulását azonban megfelelő karbantartással ritkíthatjuk.