Szekér László-emlékest: Könnyes szemmel játszottak

<p>A röplabdások családja méltó emléket állított pénteken Szekér Lászlónak, az egykori edzőnek, főiskolán tanító tanárnak, a sportág nyíregyházi tekintélyének.</p>

Minden és mindeki Szekér Lászlóról szólt péntek délután a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A februárban, 61 éves korában, ám életszemlélete, tenniakarása okán mégis fájdalmasan fiatalon és tragikusan elhunyt néhai röplabda edző és főiskolán oktató tanár emlékére jöttek össze a sportág barátai, no és az országszerte elismert szakember egykori ülőröplabdás tanítványai valamint az Európa-liga-sorozatban érintett női röplabda-válogatott is bemutatkozott.

A csarnokigazgató, jó barát, korábbi szomszéd Máthé Csaba egy las vegasi sztorit emleget fel a tévényilatkozatában, a büfében Szekér Laci emlékére koccintanak a jó barátok.

Aztán kezdődik a főmeccs, amely előtt gyászszünettel emlékeznek az örökkön mosolygó Tanár Úrra, miközben sokan abban reménykednek hogy ez egy rossz álom, és Laci bácsi ott áll a csarnok bejárata előtt, és a szokásos meccs előtti cigijét szívja.

A röplabda volt Szekér László élete

De nem, a valóság ettől szívbemarklolóbb (nem csoda, hogy könnyes a játékosok szeme az első nyitás előtt), Szekér László február 24-e óta nincs közöttünk. Edzést ment tartani, amikor a tragédia történt. A röplabda volt az élete, erről árulkodik az az alkalmi kiállítás is, ami a csarnok tárgyalójában nyílt. Cikkek fényképek, kupák – mind-mind a Bem-iskolával, a Nyíregyházi Főiskolával és a Szakszig-NRK-val elért sikerekre emlékezve.

A főmeccs után pedig újabb szívbemarkoló pillanatok: Szekér László özvegye és lánya, a meccsen a nyíregyháziak csapatkapitányaként fellépő Barbara a város posztumusz Bencs László-díját veheti át Kovács Ferenc polgármestertől és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség aranyplakettjét Máté Jánostól.

Tanár Úr! Soha nem feledünk!

Szekér László-emlékest

Női bemutató mérkőzés

Magyar válogatott–Nyíregyháza vegyes 3:0 (7, 11, 18)
Bujtosi csarnok, 300 néző, v.: Éva T., Hóbor.

Magyar válogatott: Meléndez-Pál, Sándor R., Miklai, Kiss K., Liliom, Filipovics. Csere: Kötél D. (liberó), Dégi, Milovits. Szövetségi kapitány: Jókay Zoltán.

Nyíregyháza: Szekér B., Sipos T., Szikszai V., Merkószki, Botos, Erdősné. Csere: Petróczy, Török Sz. (liberók), Savic B., Czipták, Erdős Zs., Roma, Sipos Z., Szalai G. Edző: Kőhalmi Richárd és Kolozsi János.

Ülőröplabda bemutató-mérkőzés

Nyíregyháza–Magyar válogatott 3:1 (15, 18, –24, 23)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!