SZON - Sport - Megye I.

2019.03.01. 11:21

"Azzal az impotens támadójátékkal nem sok sót fogunk megenni..."

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Már pénteken is játszanak a megye egyben, elkezdi az Ibrány.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Már pénteken is játszanak a megye egyben, elkezdi az Ibrány.

A megszokottal ellentétben ezen a héten már pénteken folytatódnak a Tiszántúli Takarék megyei I. küzdelmei. A helyezések alapján épp az első mérkőzés tűnik legizgalmasabbnak, a két csapat azonban rossz előjelekkel várja a második tavaszi fordulót. Az Ibrány egy szörnyű tragédia miatt le sem játszotta a múlt heti, Gyulaháza elleni meccsét. A történtek nyilvánvalóan az e heti munkát és a hangulatot is meghatározták, így kiszámíthatatlan, hogy a feljutásra is esélyes gárdától mire lehet számítani. A tarpaiak rangadóval kezdtek, ám megszorongatni sem tudták az éllovas Nagyhalászt, Márton István többet vár az övéitől.

Minden pont számít

Szombaton négy meccset rendeznek. A már említett halásziak a Tiszavasvárihoz látogatnak, a sereghajtó edzője azonban nem foglalkozik azzal, amit a tabella mutat, nem engedne pontot az ellenfelének. Hasonló helyzetben vannak a csengeriek is, mindegy, ki az ellenfél, a bennmaradáshoz minél több győzelemre van szükségük, ezúttal a még gondokkal küzdő Tisza­kanyár dolgát nehezítenék meg. Nehéz feladat vár az ugyancsak kiesés elől menekülő Mátészalkára is. A Baktalórántháza a Nyírgyulajjal találkozik, mindkét csapat négy góllal indította a tavaszi idényt.

Elfelejtenék a múlt hetet

Vasárnap izgalmas meccset hozhat a tizenkét mérkőzés óta veretlen Mándok és a Kisvárda II. ütközete, mindkét együttes 3–1-es sikert aratott a múlt héten. A Vásárosnamény kisebb meglepetésre Nagyecseden diadalmaskodott, edzőjük azonban igyekszik felhívni rá a figyelmet, hogy ne altassa el őket a siker. Ellenfelüknél, a Fehérgyarmatnál is kivernék a fejekből a múlt héten történteket, persze merőben más okból – négyet kaptak a Gyulajtól. A Gyulaháza lett volna az Ibrány ellenfele, így Bardi Gáborék is ezen a héten játsszák első meccsüket a fontos győzelemből érkező Balkánnyal.

Labdarúgás: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 17. forduló (kezdés 14, ifi 12), szakvezetői várakozások

 

Tarpa (6.)–Ibrány (3.) (Kezdés: péntek 17.30)

Márton István, a Tarpa edzője: – Ez sem lesz egyszerűbb feladat, mint a halászi volt. A héten próbáltuk rendezni a sorokat és megfelelően felkészülni a mérkőzésre, de úgy gondolom, vannak bizonyos dolgok, amiket a játékosoknak önmagukban és egymás között kell lerendezniük! Erre felhívtam a figyelmüket, kíváncsian várom a fejleményeket!

Madalina György, az Ibrány edzője: – A történtek után nehéz megszólalnom...

Tiszavasvári (16.)–Nagyhalász (1.)

Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Azt a listavezetőt fogadjuk, amely gálázott a múlt héten, de hazai pályán mindenképpen a győzelem a cél, most már el kell kezdenünk a pontok gyűjtögetését. A mennyiben a Kisvárda ellen mutatott játékot és hozzáállást át tudjuk menteni erre a hétre, és a helyzeteinket is gólra váltjuk, akkor pont nélkül távozhat a Nagyhalász.

Ludánszki István, a Nagyhalász edzője: – A tabellán elfoglalt helyezéseket figyelmen kívül kell hagynunk, hasonló mentalitással kell pályára lépnünk, mint a múlt héten.

Csenger (14.)–Tiszakanyár (7.)

Csík Tibor, a Csenger edzője: – Csak ismételni tudom magam, mindenképpen nyerni szeretnénk. Ez a legfontosabb nekünk.

Csáki Róbert, a Tiszakanyár edzője: – Nem kezdtünk jól, de egy nagyon jó csapattól kaptunk ki a nyitányon. Azzal tisztában voltam, hogy rajtam kívülálló okok miatt nem teljesen vagyunk készen a rajtra, de a héten is azért dolgoztunk keményen, hogy minél hamarabb felvegyük a bajnoki mérkőzések ritmusát. Örömteli viszont, hogy egy meghatározó játékosunk a héten levelező tagozatról nappalira váltott, de még mindig vannak ketten, akiknek ez nem sikerült, sőt... Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok, de mindenképpen pontot kell szereznünk!

Baktalórántháza (10.)–Nyírgyulaj (5.)

Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – Jól sikerült a rajt, remélem, a lendület további pontokat eredményez.

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – A jó szezonkezdés után bízok a hasonló folytatásban, ehhez az kell, hogy ugyanolyan fegyelmezett, célirányos futballt mutassunk be, mint a Fehérgyarmat ellen.

Mátészalka (13.)–Nagyecsed (4.)

Tempfli Imre, a Mátészalka játékos-edzője: – Igazán nehéz meccsre számítok, remélem, koncentráltabban fogunk játszani, mint az első mérkőzésen, amin egy félidőt adtunk az ellenfélnek. Nagyon rutinos csapattal találkozunk, ami könyörtelenül kihasználja, ha hibázunk.

Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – Szomszédvári rangadó, amelyen nem számít, ki hol helyezkedik el a tabellán. Ha a helyzetkihasználáson tudunk javítani, akkor sikerrel vehetjük ezt az akadályt, amit úgy érzem, meg is tudunk oldani.

Mándok (2.)–Kisvárda II. (9.)

Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Azt tudjuk, hogy a Kisvárda játéka a labdatartásra és a gyors, rövid passzos játékra épül, mely során sokat forgatják a széleket. Amit viszont nem, hogy milyen játékoskerettel érkeznek a mérkőzésre. Ettől függetlenül nekünk a saját játékunkra kell összpontosítani és arra, hogy elrontsuk az ő játékukat.

Erős Gábor, a Kisvárda edzője: – Egy rendkívül nehéz mérkőzésre számítok, a Mándok az őszi szezont is jól zárta, és a tavaszit is jól kezdte. Ennek ellenére nem feltartott kézzel lépünk pályára, és nyerni szeretnénk.

Vásárosnamény (8.)–Fehérgyarmat (11.)

Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Két nagyon fontos dologra hívtam fel csapatom figyelmét: helyén kell kezelnünk a Nagyecsed elleni győzelmünket, és nem altathat el bennünket a Fehérgyarmat négy nullás legyőzése. Ha ezeket szem előtt tartjuk, akkor újra eredményesek lehetünk.

Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője: – A múlt heti mérkőzéshez képest jelentős formajavulásra lesz szükségünk, azzal az impotens támadójátékkal nem sok sót fogunk megenni. Ellenkező esetben lehet keresnivalónk Naményban.

Gyulaháza (15.)–Balkány (12.)

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Nekünk nincs veszítenivalónk sem a hétvégi, sem a többi tavaszi mérkőzésen! Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minden csapatnak méltó ellenfele legyünk! Szikrázó, kőkemény, férfias csatára számítok Balkány ellen. Szeretnénk itthon tartani a pontokat!

Mirgai László, a Balkány edzője: – Újra egy „hatpontos” mérkőzést játszunk, biztosan annyival nehezebb lesz a mérkőzés, hogy most nem műfüvön, hanem rendes füvön fogunk játszani. Nagyon örülök, hogy a frissen igazolt fiatalok jól mutatkoztak be az első mérkőzésen, külön öröm számomra, hogy a tiszalöki Kiss Roland bombagóllal debütált, ami a mérkőzést is eldöntötte. Szeretnénk folytatni a múlt heti eredményes játékunkat, bízom benne, hogy sikerül, bár tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!