szon-sportoldal

2008.10.07. 20:18

Takács álmot szőtt – valóra vált

<p>A leveleki játékvezető a Debrecen–REAC mérkőzésen debütált az NB I-ben.</p>

A labdarúgó élvonal 10. fordulójában a Debreceni VSC–REAC (6–2) mérkőzésen debütált Takács János. A leveleki játékvezető először dirigált az NB I-ben, asszisztenskéntL. Tóth Lajos és Medovarszki János segítette a munkáját. Túlzás nélkül állítható: a helyszínen több szabolcs-szatmár-beregi kolléga szurkolt neki, mint ahány vendégszurkoló volt. Meghatottan fogadta a „harmadik félidőben” a társak gratulációját.

– Amikor tíz éve levizsgáztam, az volt az álmom, hogy valaha a legmagasabb osztályban vezethessek – említette a 36 esztendős sípmester. – Sokáig lakhelyemen játszottam, megjártuk az NB III-at is, ám a megyei másodosztályú szereplést már nem vállaltam, a testvérem rábeszélésére jobbnak láttam, ha kipróbálom magam játékvezetőként. Öt évet bíráskodtam a megyei keretben, akkor lettem utánpótlás, azaz esélyt szereztem arra, hogy valaha a másodosztályban bemutatkozhassak. Ez 2005-ben következett be, azóta volt időm rutinra szert tenni az NB II-ben. Szeptember közepén született meg a döntés, mely szerint felkerültem az élvonalbeli keretbe, azóta kíváncsian vártam, hogy mikor mutatkozhatok be. Viszonylag hamar, szombaton debütálhattam Debrecenben, ahol úgy érzem, sikerült elfogadtatnom magam. Ez az egy meccs még nem mérvadó, de azon leszek, hogy minél kevesebb hibával oldjam meg a rám bízott feladatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!