szon-sportoldal

2009.02.16. 14:10

Szakértő publikum előtt kyóztak

<p>Az egyik f&#337;szervez&#337;, Bencze Antal szerint sikeres<br /> verseny volt a szombati gas.hu Hungarian Open, kyokushin<br /> karate nagy nemzetk&#246;zi versenye.</p>

Öt magyar aranynak is tapsolhatott az a majd

kétezer érdeklődő, aki ott volt

szombaton a bujtosi csarnokban a gas.hu

Hungairan Open nyílt nemzetközi

kyokushin bajnokságon. A versenyen

végül tizenegy nemzet több mint

száz versenyzője vett részt.

– Összességében

elégedett vagyok a versennyel,

sikerült a terveknek megfelelően megrendezni,

a programot végül az

elképzelésnek megfelelően

zártuk –kezdte

visszapillantását Bencze

Antal, a verseny egyik

főszervezője, a nyíregyházi

Fight Team SE vezetője. – Szép

számú közönség jött

el, és a verseny második felére

már igazán jó hangulatban

küzdhettek a résztvevők. –

Örömteli, hogy a publikum

szakértő is volt, jó párszor

nemtetszésüket fejezték ki

érthetetlen bírói

döntéseknél. Sajnos

időnként valóban nem voltak

következetesek a versenybírók, sok

szabálytalan lökés és

tolás felett szemet hunytak. Nagyon sok

mérkőzés volt, ezek

közül több is méltán

vívta ki a színvonalas jelzőt.

A nyíregyházi klub

színeit a sérült

Rózsa Gábor

hiányában ketten

képviselték. Mezősi

Marina (65 kg) az elődöntőben

maradt alul, így a harmadik helyen zárt.

Bartók Júlia,

súlycsoportja (55 kg) esélyese a

döntőben súlyosan

megsérült, így az első

három percet követő két perces

ráadásban nem tudta megakadályozni

ellenfele sikerét.

Marina a harmadik hely

ellenére sajnos nem nyújtotta azt amit

elvártam volna tőle, az utóbbi

időben sokat fejlődött, ám ez a

versenyen nem mutatkozott meg.

Julcsinak a döntő első

három percében eltörött a

kézközépcsontja, pont akkor, amikor

rátalált önmagára. Ezt

köven a sérült keze és

a fájdalom miatt már nem tudta azt

nyújtani, ami a győzelemhez kellett volna.

Ami az egész esetből a

legfájdalmasabb az, hogy így igen

kétséges az indulás a kijevi

Európa-bajnokságon.

Hétfőn reggel már meg is

műtötték Budapesten, az

orvosi vélemény alapján minden

esély megvan arra, hogy az

Európa-bajnokságra

meggyógyul a keze, ám mivel addig nem

használhatja a gyakorlásoknál, ez

nagy kiesést jelent a

felkészülésben.

Helga is

küzdött

A megyei kyót még egy

versenyző képviselte. A

nyírbátori

Tóth Helga (65

kg) első

mérkőzésen nyert

Szabó

Anikó ellen. Ezt

követően a

későbbi harmadik

Körmöndi

Líviával

találkozott, ezen a

találkozón már nem

sikerült nyernie Karczub

Miklós

tanítványának.

- Mán László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!