2009.06.02. 08:33
Csomáék és a sebzett oroszlánok

Noha nem csaptak nagy csinnadrattát, a
Nyírtelek elkalapálásával
(5–2) szinte garantált: a Kótaj is
bejelentkezett azon futballcsapatok sorába, amelyek
a megyei első osztályú bajnoki
cím megszerzéséért tusakodnak.

A Csoma Dezső gardírozta
gárda a második helyen posztol,
pillanatnyi hátránya egyetlen árva
pont a tabella tetején táborozó
Mándokkal szemben –
jóllehet a harmadik Nagyhalász,
miként a negyedik
Nyírbátor is
lőtávolon belül
állomásozik. Arról nem
beszélve, annyi minden történhet
még az utolsó két körben,
és talán utána is... Ami fix: a
Csoma-legénység a
Nagykállónál
vizitál, és a Tiszabecset
fogadja – mindkét együttes a
kiesés elleni csatában érdekelt.
– Tesszük a dolgunkat,
megpróbáljuk mindkét
hátralévő meccset
megnyerni, meglátjuk, ez mire lesz elég
– fejtegette Csoma Dezső, a
Kótaj edzője. – El kell
ismerni, nem gondoltuk, hogy ennyire jól fogunk
szerepelni, becsületesen végeztük a
munkánkat, ennek eredménye a jelenlegi
pozíció. A vezetőség eredeti
kérését régen túl
teljesítettük: azt várták,
hogy a mezőny első felében
zárjunk, nem titok most már
szeretnénk megcsípni a dobogót.
Akár még a bajnoki cím
kérdése is beleszólhatunk...
A következő, Nagykálló
elleni meccs nagyon éles lesz, mert a
hazai csapat a bentmaradásért harcol,
nyilván, mint a sebzett oroszlán,
úgy fog küzdeni. Ha nyerünk,
bármi megtörténhet, ha
vesztünk, lecsúszhatunk a negyedik helyre.
Persze, a tényen ez sem változtat, az
elmúlt évben a kótaji csapat a
középmezőnyben fejezte be a szezont,
ehhez képest hatalmas az
előrelépés. Gyakorlatilag
kezdettől stabil tagjai vagyunk az
élcsoportnak, nekünk már rosszul nem
sülhet el az idény!
- Koncz Tibor -