szon-sportoldal

2009.06.21. 11:33

Kis focisták nagy tornája

<p>Ny&#237;regyh&#225;za - Egyre t&#246;bb megyebeli<br /> csapat vesz r&#233;szt a nemzetk&#246;zi Jonat&#225;n<br /> Kup&#225;kon.</p>

Csütörtökön veszi kezdetét

megyénkben a XXXI. Jonatán Kupa

nemzetközi gyermek labdarúgó torna,

amelyen hét ország fiataljai

rúgják majd a bőrt. Az

első tornán még csak négy

csapat indult egyetlen korosztályban. A mostani

Jonatán kupán több mint

százharminc együttes tagjai

rúgják majd a lasztit nyolc

korosztályban.

Megyebeli összefogás

– Eddig is sokat dolgoztunk a

szervezésben, úgy néz ki minden

rendben lesz a csütörtöki rajtra-kezdte

portálunk

tájékoztatását

Gáspár

László, a szervező

bizottság egyik motorja. Négy

pályaméretet fogunk kialakítani,

hiszen a nagy pálya mellet (négy

korosztály játszik ilyenen), a két

tizenhatos között kialakított,

oldalvonalig tartó

játéktéren 5x2 méteres

kapukra játsznak majd a 98-as korosztály

tagjai, ez a mezőny lesz

egyébként a legnépesebb.

A nagy pályán keresztben

felállított kapukra a 99-es és

2000-es fiatalok meccselnek, míg a legkisebbek,

a 2001-esek kispályán fognak

játszani. Mivel tavalyihoz képest

több pálya kellett, a

nyíregyházi helyszínek mellett

húsz településen játsznak

majd a gyerekek. Ki kell hangsúlyoznom, hogy az

érintett települések vezetői

példásan állnak hozz a

tornához,

segítőkészek és biztos vagyok

benne, hogy nagy szeretettel fogadják majd a

csapatokat. Nélkülük aligha lehetne a

megszokott szinvonalon megrendezni a Jonatán

Kupát.

– A Jonatán Kupák

utóbbi időszakában vannak

visszatérő vendégeink és

mindig vannak új csapatok is. A

Nyírsuli valamennyi

korosztályban szerepeltet csapatot és a

másik örömteli az, hogy egyre

több megyénkbeli együttes indul. Ilyen

a Kölyök SC körzeti-válogatott,

csapatot indt napkor, Rétköz,

Demecser, Nagydobos,

Kálmánháza,

Kisvárda, Tuzsér,

nyíregyházi kertváros,

Fehérgyarmat,

Mátészalka,

Nyírbátor és a

Monbebe focisuli. Számukra

bizonyára nagy élmény

nemzetközi tornán játszani

főként olyanon, amely szakmailag is a

jegyzett tornák közé tartozik.

Nagyon remélem, ők és valamennyi

résztvevő kellemes

élményekkel zárja majd a

vasárnapi döntőkkel véget

érő kupát–így

Gáspár

László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!