szon-sportoldal

2010.07.19. 18:09

Csókokat dobált a fitt a portugál

<p>A viharos vasárnap után minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Visszaszökött a nyár, no meg a hőség Nyíregyházára, ismét izzasztó pillanatok vártak a veterán atlétikai Európa-bajnokság szereplőire.</p>

A Tiszavasvári úti katlanban hétfőn a kalapácsvetők vették a hatalmat, kora reggeltől sötétedésig küzdöttek a szerrel.

Mindeközben a Városi Stadionban – szokás szerint – monstre program kötötte le az indulók, a bennfentesek, továbbá a legfanatikusabb szurkolók figyelmét.

Délelőtt a női és férfi négyszáz méteres futamok szolgáltatták a fő műsorszámot, délután a középtávfutók fináléi mellett távolugrásban és magasugrásban osztottak érmeket, míg az esti órákban a négyszázas elődöntők jelentettek nem kis próbatételt a különböző korosztályokban vetélkedők számára. A hölgyek és urak előtt illik kalapot emelni: olykor nézni is fárasztó volt, amint a nagy melegben rótták a köröket, ők pedig becsülettel, némelyek egyenesen nevetve teljesítették a penzumot. Rajtuk is túltett az a roppant fitt portugál férfiú, aki a nyolcvan évesek között nyerte az 1500 métert – a célegyenesben csókokat dobált a nézőknek, osztatlan sikert aratva.

Egészsége megőrzése érdekében leparancsolták a 92 éves sportolót a pályáról

Felhördült ellenben a nép, midőn – ugyanezen távon – a kilencvenkét esztendős (!!) Emiel Pauwelst alig 300 méterrel a befutó előtt talán túl szigorúan leparancsolták a pályáról. Az egészségének megóvása érdekében „kiállított” belga kisebb dührohamot kapott, földhöz vágta hetyke fehér sapkáját. Egy biztos: vitatkozni maradt ereje... Persze, dukált neki a taps, bár ő vígasztalhatatlannak tűnt.

Mindazonáltal nem csupán a harcedzett atléták tesznek ki magukért. A szervezők, az orvosi stáb tagjai, valamint a versenybírókra is kemény munka hárul. Elvégre, már ötödik napja felügyelik a viadal tisztaságát. Méghozzá a forróságban, megesett, hogy késő éjszakáig...

Kedden könnyített programot iktatnak be

– Nehéz hosszú órákon keresztül koncentrálni, de kapunk vizet, ebédet, gondoskodnak rólunk – mesélte a kezdet kezdetétől szorgosan dolgozó nyíregyházi Kiss Petra. Az ifjú hölgy Debrecenben tanul, a versenybírók népes hadának tagja.

– A versenyzők kedvesek, sokat mosolyognak, jó a bírói csapat, szóval minden rendben. A legkeményebb a múlt csütörtök volt: a tízpróbázó férfiaknak még este tizenegy után is futottak, éjfélre estünk haza. Másnap fél nyolcra jönni kellett, na, az kissé megviselt.

Kedden egyébiránt könnyített programot iktatnak be. A Tiszavasvári úton abszolút szünet lesz, a Városi Stadionban 15 órától folytatódnak az Eb eseményei. Ugyanakkor a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulában kilenc órától tartják az európai veterán szövetség közgyűlését.

- Koncz Tibor -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!