szon-sportoldal

2010.09.28. 10:26

Békés kótaji testvérharc

<p>Az Ibrányban szereplő fiatalabb Ferenczi-fivér örülhetett vasárnap, kár, hogy nemcsak a pályán történtekről beszélnek a meccs kapcsán.</p>

Ferencziek tere. A vasárnapra sártengerré vált kótaji futballpálya azon részeit illethettük ezzel a megnevezéssel, amelyeken összefutott a két Ferenczi-fivér. Ilyenre sem volt még példa, a kótaji testvérpár bajnoki mérkőzésen most először nézett egymással farkasszemet, végül a fiatalabb Flórián örülhetett csapata, az Ibrány 3–1-es győzelmét követően.
A két Ferenczi testvér futballpályafutása 2003 és 2009 között párhuzamosan haladt Kótajban, idén télen viszont kétfelé vezetett az útjuk: Miklós a megyei I. osztályú Nagyhalászhoz, Flórián pedig az NB III-as Ibrányhoz igazolt. Az idősebb testvér a nyáron visszatért, Flóri viszont Ibrányban ragadt, így jöhetett létre az első egymás elleni meccsük, amely a harmadosztály egyik vasárnapi rangadója volt.

Fura szituáció

– Fura volt a szituáció, nem is nagyon tudtunk vele mit kezdeni a héten, mindenesetre cukkultuk egymást rendesen – mondta a végül a vesztes oldalon szereplő, jövő héten kedden a 34. születésnapját ünneplő Ferenczi Miklós. – Arra is fel voltunk készülve, hogy sokat találkozunk majd a pályán, hiszen Flóri az eddigi meccseken jobbhátvédet játszott az Ibrányban, én pedig mostanában bal oldali védőként szerepelek. Végül az öcsém egy sorral előrébb került, így aztán szinte minden párharcot egymás ellen vívtunk meg. A csapat érdeke volt az elsődleges, de azért bennem volt, hogy nem kellene sérülést okoznom a testvéremnek, a sáros, csúszós pályán különösen oda kellett figyelnünk egymásra. Sajnálom, hogy veszítettünk, magunknak köszönhetjük, hogy éppen hazai pályán szakadt meg a veretlenségi sorozatunk, de el kell ismernem, megérdemelten nyertek az öcsémék.

Miután Ferenczi Miklós megadta testvére telefonszámát, a vonal másik oldalán már egy boldogabb hang jelentkezett.– Addig biztosan húzom majd a vasárnapi meccsel a bratyeszt, amíg nem tud hasonló győzelmet felmutatni velem szemben – viccelődött a bátyjától hét esztendővel fiatalabb Ferenczi Flórián. – Kár, hogy a meccs kapcsán nemcsak a pályán történtek adnak okot a szóbeszédre, de óvási ügy ide vagy oda, a kilencven perc alatt mi voltunk a jobbak és megérdemelten nyertünk. Ebben a testvéremmel is megegyeztünk, hiszen mindkettőnket lecseréltek, és az utolsó tíz percet már egymás mellől néztük végig. Én is meg tudom erősíteni, hogy odafigyeltünk egymásra, és bár voltak egymás elleni szabálytalanságaink, azt azért jó előre ki lehetett zárni, hogy nem karaterúgással fogjuk egymást megállítani. Már nem egy háztártásban élünk, hiszen én még a szüleimmel lakom, Miklós viszont Nyíregyházán a családjával, de várható, hogy egymás között szóba fogjuk még hozni a nem mindennapi vasárnapi mérkőzést.

Elpostázta az óvást a Kótaj

Nem tréfáltak a kótaji vezetők, amikor óvásról beszéltek: a jegyzőkönyv állítólagos manipulálása miatt, az ibrányi Szilágyi Viktor jogosulatlan szerepeltetésére hivatkozva, az újrajátszás reményében nyújtotta be tiltakozását a vasárnapi meccset 3–1-re elveszítő fél. Csende Sándor, az NB III. Tisza-csoport versenybizottságának elnöke érdeklődésünkre annyit mondott: amennyiben befut a debreceni központba az óvás, akkor minél előbb összehívják a versenybizottságot, hiszen elsőfokon ez a grémium tárgyalja az ügyet. Az már most látszik, hogy a játékvezetői bakiparádék következtében nem egyszerű az ügy, de hogy ezek közül kimeríti-e valamelyik a műhiba kategóriáját, azt majd az ítészek eldöntik.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!