szon-sportoldal

2010.10.04. 20:09

Fell kell adni az örömfocis illúziót!

<p>A cél eléréséért többet kell küzdeniük, hajtaniuk a Szpari játékosainak.</p>

Továbbra is a Szpari áll a labdarúgó NB II. Keleti-csoportjának élén, igaz ezt nem elsősorban a szombati teljesítményének köszönheti, hanem inkább annak, hogy a rivális diósgyőriek kikaptak Makón. Ami a nyíregyháziak nyolcadik fordulóbeli produkcióját illeti, a Vecsés elleni, hazai döntetlent aligha lehet kirakni a kirakatba. Főként a mögötte meghúzódó teljesítményeket.

Újabb baki, görcsös játék

– Egy könnyűnek ígérkező mérkőzést szúrtunk el szombaton – kezdte visszapillantását Brekk János, a Spartacus vezetőedzője. – Sajnos ismét bebizonyosodott, hogy ha a meccs elején nem jutunk előnyhöz, akkor begörcsöl a csapat. Pedig meg volt arra az esélyünk,, hogy mi szerezzük az első gólt, ám nem így történt, sőt Bosnjak kapitális hibája után a vendégek kerültek előnybe. Utána már feszültek, görcsösek voltak a játékosok és nem nyújtották azt, amire képesek lehetnek. A hajrában is voltak lehetőségeink, de azokat is elpuskáztuk.

– Tanulságos találkozó volt, amely szertefoszlatta azt az illúziót, hogy négy-öt góllal nyerjük majd a meccseket és tíz ponttal a bajnokságot– folytatta kritikusan Brekk János. – Abban, hogy ezt nem foszlattuk szét hamarabb én is hibásnak érzem magam, ám a realítás más mint az óhaj. Az élmezőny szoros, itt csak eredményes, célratörő játékkal lehet révbe érni. Nem arra kell törekednünk, hogy közönségszórakoztató, örömfocival rukkoljunk ki, hanem nyerni kell, gyűjtögetni a pontokat. Ez szerkezetváltoztatással és személycserékkel is járhat. Hatékonyabbá kell tennünk a védekezést a középpályán, ütközni, küzdeni kell, így azok kapnak majd lehetőséget, akik képesek erre.

A fiataloknak még ez is sok

– Örök téma a fiatalítás, vannak tehetséges játékosainak, de az eddigi találkozók bebizonyították, hogy számukra még nagyon sok húsz-harminc percekre van szükség ahhoz, hogy nem az élvonal, az enbé kettő ritmusát fel tudják venni. Nem túl rózsás a kedvem, de az is tény, hogy nyolc forduló után az élen állunk és két ponttal szereztünk többet a diósgyőireknél. A hét végén a bőcsiek ellen játszunk idegenben, remélem a kilencedik forduló után is mi tanyázunk majd a tabella legfelső fokán – így Brekk János.

- Mán László -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!