szon-sportoldal

2011.08.01. 11:08

Egy jó Papp – Nyírmadán

 A jó Papp is holtig tanul. Márpedig Papp Zoltán ismeri a gólszerzés csínját-bínját, elvégre kereken negyven „dugót” termelt az elmúlt bajnoki szezonban – a megye kettőben.

 A jó Papp is holtig tanul. Márpedig Papp Zoltán ismeri a gólszerzés csínját-bínját, elvégre kereken negyven „dugót” termelt az elmúlt bajnoki szezonban – a megye kettőben.Most egy osztállyal feljebb próbálja bizonyítani: vérében van a műfaj, mindazonáltal nem hátrál meg a magasabb kihívás elől. Mindez nyírmadai színekben teheti. Abban az együttesben, amely jó néhány helyi kötődésű futballista megszerzésével tervezi igazolni: létezik élet az NB III. után is.

Mert bár a gárda kipottyant, a papi csatár mellett a legutóbb Fehérgyarmaton szereplő Ponczók Tibor visszatérésével bővült a létszám. Cseszlai Róbert másfél esztendő elteltével kezdte újra a labdarúgást, míg Jónás Attila utoljára – az időközben megszűnt – Pusztadobosban tűnt fel. Ugyancsak a támadórészleget erősítheti a pátrohai Tóth Attila, illetve az egyaránt középpályásként bevethető, Nyírtelekről érkezett Csernák István, illetve a mándoki, Sebestyén Gergely. Az ifjúsági csapat két üdvöskéje, Baráti Gábor és Tóth Ákos is a „nagyokkal” készül. Az edzői posztot változatlanul betöltő Szőke István segítségre is számíthat, Jóni Attila észrevételeit veheti figyelembe.

Meglehetősen terebélyes a távozók listája. nem légből kapott információ a légiósok leépítése: a román játékosok közül Ionut Moldovan és Kirner János hazatért, míg Sebastian Istrate az NB III-as Kótajban folytatja.

A tizennyolc éves Katona Richárd is enbé-hármas szinten marad, mivel a Nagyecsed kötelékébe lépett. Emígyen testvére, Katona György nyomdokain halad, aki a nyáron éppen a szatmáraiktól szerződött Kaposvárra – sőt, már bemutatkozott az élvonalban. Mi több, Savrnoh Norbert is a harmadosztályban építi tovább pályafutását – nevezetesen a Maglód szerelésében.

A madaiak a Gyulaháza 5–3-as legyőzésével nyitották az előkészületi meccsek sorát, majd a Nyírkarász elleni 6–4-es vereség következett. Ahogy arról beszámoltunk, a baktai Fenyves Csárda Kupán negyedik helyen végeztek – mindkétszer NB III-as ellenféllel szemben maradtak alul. Szerdán ismét a Gyulaházával találkozik a Szőke-brigád.

- Koncz Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!